Vásárlási feltételek
Általános Szerződési Feltételek
Jelen dokumentum alapján létrejött szerződés nem kerül iktatásra (utólag nem hozzáférhető, a szerződés megkötését a rendelési adatok bizonyítják), ráutaló magatartással tett jognyilatkozattal jön létre, nem minősül írásbeli szerződésnek, magyar nyelven íródik, magatartási kódexre nem utal. A webshop működésével, megrendelési, és szállítási folyamatával kapcsolatosan felmerülő kérdések esetén a megadott elérhetőségeinken rendelkezésére állunk.
A szerződés nyelve: magyar
Jelen ÁSZF hatálya Lord Hungary Kft. weblapján (https://www.lord.shop.hu) történő jogviszonyokra terjed ki. Jelen ÁSZF folyamatosan elérhető a következő weboldalon: https://www.lord.shop.hu/altalanos-szerzodesi-feltetelek/
Jelen oldal tetején a dokumentum letölthető és nyomtatható formában is elérhető.
Áru:
a) ingó dolog, ideértve a tartályban, palackban vagy egyéb módon korlátozott mennyiségben vagy meghatározott űrtartalommal kiszerelt víz, gáz és villamos energia, valamint
b) ingó dolog, amely digitális tartalmat vagy digitális szolgáltatást foglal magában vagy azzal össze van kapcsolva, olyan módon, hogy az érintett digitális tartalom vagy digitális szolgáltatás hiányában az áru nem tudná betölteni funkcióit (a továbbiakban: a digitális elemeket tartalmazó áru)
Digitális elemeket tartalmazó áru: Ingó dolog, amely digitális tartalmat vagy digitális szolgáltatást foglal magában, vagy azzal össze van kapcsolva, olyan módon, hogy az érintett digitális tartalom vagy digitális szolgáltatás hiányában az áru nem tudná betölteni funkcióit.
Digitális tartalom: digitális formában előállított vagy szolgáltatott adat;
Digitális szolgáltatás:
a) olyan szolgáltatás, amely lehetővé teszi a fogyasztó számára, hogy digitális adatokat hozzon létre, kezeljen, tároljon vagy azokhoz hozzáférjen, vagy
b) olyan szolgáltatás, amely lehetővé teszi a fogyasztó és a szolgáltatás más igénybe vevői által feltöltött vagy létrehozott digitális adatok megosztását, illetve az azokkal való egyéb interakciót;
Felhasználó: Bármely természetes, jogi személy, vagy szervezet, aki Szolgáltató szolgáltatásait igénybe veszi, Szolgáltatóval szerződést köt.
Fogyasztó: Olyan Felhasználó, aki a szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körén kívül eljáró természetes személy.
Fogyasztói szerződés: Olyan szerződés, melynek egyik alanya fogyasztónak minősül.
Funkcionalitás: a digitális tartalom vagy a digitális szolgáltatás azon képessége, hogy a céljának megfelelő funkciókat betöltse
Interoperabilitás: a digitális tartalom vagy a digitális szolgáltatás azon képessége, hogy együtt tudjon működni olyan hardverrel és szoftverrel, amely eltér attól, amellyel az azonos típusú digitális tartalmat vagy digitális szolgáltatásokat általában együtt használják.
Járulékos szerződés: Olyan fogyasztói szerződés, amely távollevők között vagy üzlethelyiségen kívül kötött szerződéshez kapcsolódó egyéb áru értékesítésére, vagy szolgáltatás nyújtására irányul, amelyet a vállalkozás vagy a vállalkozással kötött megállapodás alapján harmadik személy nyújt;
Jótállás: A fogyasztó és a vállalkozás között kötött szerződések esetén (a továbbiakban: fogyasztói szerződés) a Polgári Törvénykönyv szerinti,
- a szerződés teljesítéséért vállalt jótállás, amelyet a vállalkozás a szerződés megfelelő teljesítéséért a jogszabályi kötelezettségén túlmenően vagy annak hiányában önként vállal, valamint
- a jogszabályon alapuló kötelező jótállás
Kompatibilitás: a digitális tartalom vagy a digitális szolgáltatás azon képessége, hogy együtt tudjon működni a digitális tartalom vagy a digitális szolgáltatás átalakításának szükségessége nélkül olyan hardverrel vagy szoftverrel, amellyel az azonos típusú digitális tartalmat vagy digitális szolgáltatásokat általában együtt használják;
Szerződés: Eladó és Vevő között a webshop és elektronikus levelezés igénybevételével létrejövő adásvételi szerződés.
Személyes adat: azonosított vagy azonosítható természetes személyre (érintett) vonatkozó bármely információ; azonosítható az a természetes személy, aki közvetlen vagy közvetett módon, különösen valamely azonosító, például név, szám, helymeghatározó adat, online azonosító vagy a természetes személy testi, fiziológiai, genetikai, szellemi, gazdasági, kulturális vagy szociális azonosságára vonatkozó egy vagy több tényező alapján azonosítható
Szolgáltató: Az információs társadalommal összefüggő szolgáltatást nyújtó természetes, illetve jogi személy vagy jogi személyiség nélküli szervezet, aki a Felhasználó részére szolgáltatást nyújt, aki a Felhasználóval szerződést köt.
Tartós adathordozó: bármely olyan eszköz, amely lehetővé teszi a fogyasztó vagy a vállalkozás számára a személyesen neki címzett adatoknak a jövőben is hozzáférhető módon és az adat céljának megfelelő ideig történő tárolását, valamint a tárolt adatok változatlan formában történő megjelenítését. Ilyen eszköz különösen a papír, az USB kulcs, a CD-ROM, a DVD, a memória kártya, a számítógép merevlemeze és az elektronikus levél.
Távollévők közötti kommunikációt lehetővé tévő eszköz: Olyan eszköz, amely alkalmas a felek távollétében – szerződés megkötése érdekében – szerződési nyilatkozat megtételére. Ilyen eszköz különösen a címzett vagy a címzés nélküli nyomtatvány, a szabványlevél, a sajtótermékben közzétett hirdetés megrendelőlappal, a katalógus, a telefon és az internetes hozzáférést biztosító eszköz.
Távollévők között kötött szerződés: lyan fogyasztói szerződés, amelyet a szerződés szerinti áru vagy szolgáltatás nyújtására szervezett távértékesítési rendszer keretében a felek egyidejű fizikai jelenléte nélkül úgy kötnek meg, hogy a szerződés megkötése érdekében a szerződő felek kizárólag távollévők közötti kommunikációt lehetővé tévő eszközt alkalmaznak
Termék: a Webshop kínálatában szereplő, a Webshopban értékesítésre szánt áru és a digitális elemeket tartalmazó áru
Vállalkozás: A szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körében eljáró személy.
Vevő: a Honlapon keresztül vételi ajánlatot tevő szerződést kötő személy
Vételár: az áruért, valamint a digitális tartalom szolgáltatásáért fizetendő ellenszolgáltatás.
Webshop: A jelen weboldal, honlap, amely a szerződés megkötésére szolgál.
A szolgáltató neve: LORD Hungary Kft.
A szolgáltató székhelye (és egyben a panaszügyintézés helye): 1097 Budapest, Gubacsi út 30.
A szolgáltató elérhetősége, az igénybe vevőkkel való kapcsolattartásra szolgáló, rendszeresen használt elektronikus levelezési címe: shop@lordeurope.com
A szolgáltató cégjegyzékszáma/nyilvántartási száma: 01-09-671204
A szolgáltató adószáma: 12369757-2-43
Nyilvántartásba bejegyző hatóság neve / engedélyező hatóság és engedély szám (ha van): Fővárosi Törvényszék Cégbírósága
A szolgáltató telefonszáma: +36 70 416 4724
Számlavezető Bank: CIB Bank Zrt.
Bankszámla száma: 10702019-12369757-51200002
Kamarai tagság: BU12369757
(továbbiakban mint Lord Hungary Kft, vagy Szolgáltató, vagy Vállalkozás)
A tárhely-szolgáltató neve, címe, e-mail címe:
Üzemeltető:UNAS Online Kft.
Székhely: H-9400 Sopron, Kőszegi út 14.
Adószám: 14114113-2-08
Cégjegyzékszám: 08-09-015594
Nyilvántartó hatóság: Győri Törvényszék Cégbírósága
Nyilvántartásba vétel dátuma: 2007. 11. 29.
E-mail: unas@unas.hu
- A jelen ÁSZF-ben nem szabályozott kérdésekre, valamint jelen ÁSZF értelmezésére a magyar jog az irányadó, különös tekintettel a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény („Ptk.”) és az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. (Elker. tv.) törvény, valamint a Fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet vonatkozó rendelkezéseire. A fent említett jogszabályok az alább felsoroltakkal együtt kötelező rendelkezései a felekre külön kikötés nélkül is irányadók.
- 1997. évi CLV. törvény a fogyasztóvédelemről
- 2001. évi CVIII. törvény az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről
- 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről
- 151/2003. (IX.22.) kormányrendelet a tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról
- 19/2014. (IV.29.) NGM rendelet a fogyasztó és vállalkozás közötti szerződés keretében eladott dolgokra vonatkozó szavatossági és jótállási igények intézésének eljárási szabályairól
- 45/2014. (II.26.) kormányrendelet a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól
- 1999. évi LXXVI. törvény a szerzői jogról
- 2011. évi CXX. törvény az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról
- AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2018/302 RENDELETE (2018. február 28.) a belső piacon belül a vevő állampolgársága, lakóhelye vagy letelepedési helye alapján történő indokolatlan területi alapú tartalomkorlátozással és a megkülönböztetés egyéb formáival szembeni fellépésről, valamint a 2006/2004/EK és az (EU) 2017/2394 rendelet, továbbá a 2009/22/EK irányelv módosításáról
- AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2016/679 RENDELETE (2016. április 27.) a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről (általános adatvédelmi rendelet)
- A fogyasztó és vállalkozás közötti, az áruk adásvételére, valamint a digitális tartalom szolgáltatására és digitális szolgáltatások nyújtására irányuló szerződések részletes szabályairól szóló 373/2021. (VI. 30.) Korm. rendelet
- A jelen ÁSZF 2022. május 28. napjától hatályos és visszavonásig hatályban marad. A Lord Hungary Kft. jogosult egyoldalúan módosítani a ÁSZF-et (a módosításra okot adó körülmények: jogszabály-változás, üzleti érdek, céggel kapcsolatos változások). A módosításokat a Lord Hungary Kft. a weboldalon közzéteszi, illetve a regisztrált/vagy korábban már vásárló Felhasználókat a változásról e-mailben értesíti. A módosítások nem érintik a korábban megkötött szerződéseket, azaz a módosításnak nincs visszaható hatálya.
- A Felhasználó és a Lord Hungary Kft. között létrejövő szerződés tartalmát – a vonatkozó kötelező érvényű jogszabályok rendelkezései mellett – a jelen Általános Szerződési Feltételek (a továbbiakban: ÁSZF) határozzák meg. Ennek megfelelően tartalmazza a jelen ÁSZF a Felhasználót és a Vállalkozást illető jogokat és kötelezettségeket, a szerződés létrejöttének feltételeit, a teljesítési határidőket, a szállítási és fizetési feltételeket, a felelősségi szabályokat, valamint az elállási jog gyakorlásának feltételeit.
- A Webshop használatához szükséges azon technikai tájékoztatást, amelyet jelen ÁSZF nem tartalmaz, a weboldalon elérhető egyéb tájékoztatások nyújtják.
- A Felhasználó a megrendelése véglegesítése előtt köteles megismerni a jelen ÁSZF rendelkezéseit.
- A Lord Hungary Kft. fenntart magának minden jogot a weboldal, annak bármely részlete és az azon megjelenő tartalmak, valamint a weboldal terjesztésének tekintetében. Tilos a weboldalon megjelenő tartalmak vagy azok bármely részletének letöltése, elektronikus tárolása, feldolgozása és értékesítése a Lord Hungary Kft. írásos hozzájárulása nélkül.
- A Lord Hungary Kft. nem vállal felelősséget a Vállalkozáshoz nem köthető, a Vállalkozás által nem üzemeltetett más weboldalon közzétett termékek adás-vételével kapcsolatban.
- A Felhasználó a regisztráció/vásárlás során köteles a saját, valós adatait megadni. A vásárlás/regisztráció során megadott valótlan, vagy más személyhez köthető adatok esetén a létrejövő elektronikus szerződés semmis. Lord Hungary Kft. kizárja felelősségét, amennyiben Felhasználó más nevében, más személy adataival veszi igénybe szolgáltatásait.
- A Vállalkozást a Felhasználó által tévesen és/vagy pontatlanul megadott adatokra visszavezethető szállítási késedelemért, illetve egyéb problémáért, hibáért semminemű felelősség nem terheli. Vállalkozás azonban tájékoztatja a Felhasználókat, hogy a Felhasználóval történt egyeztetés és egyértelmű beazonosítás után a tévesen beírt adatokat javíthatja a rendelésben, hogy a számlázás és kiszállítás ne ütközzön akadályba.
- A Vállalkozást nem terheli felelősség az abból adódó károkért, ha Felhasználó a jelszavát elfelejti, vagy az illetéktelenek számára bármely nem a Vállalkozásnak felróható okból hozzáférhetővé válik (ha van regisztráció az oldalon).
- A webáruházban lehetősége van regisztrálni, vagy regisztráció nélkül vásárolni. A regisztrációval gyorsabban tud a Felhasználó következő alkalmakor a webáruházban vásárolni, naprakész lehet a rendelései állapotát illetően és figyelemmel kísérheti korábbi rendeléseit. Amennyiben regisztrál, akkor a regisztrációhoz szükséges adatok megadása után tud továbblépni a rendelési folyamatban. Amennyiben a Felhasználó már regisztrált Felhasználója a webáruháznak, abban az esetben a bejelentkezéshez szükséges adatok megadásával tud továbblépni a „Bejelentkezés” gomb megnyomása után. Ha a regisztráció nélküli vásárlás mellett dönt, akkor a számlázási és szállítási adatok megadása után tud továbblépni a rendelési folyamatban.
- A Felhasználónak megrendelés során a megrendelés véglegesítése előtt folyamatosan lehetősége van az által bevitt adatok módosítására (a böngészőben a vissza gombra kattintva az előző oldal nyílik meg, így akkor is javíthatóak a bevitt adatok, ha a Felhasználó már a következő oldalra lépett). Felhívjuk a Felhasználó figyelmét, hogy a saját felelőssége, hogy az által megadott adatok pontosan kerüljenek bevitelre, hiszen a Felhasználó által megadott adatok alapján kerül számlázásra, illetve szállításra a termék. Felhívjuk a figyelmét arra, hogy a rosszul megadott e-mail cím vagy a postafiókhoz tartozó tárhely telítettsége a visszaigazolás kézbesítésének hiányát eredményezheti és meggátolhatja a szerződés létrejöttét. Amennyiben a Felhasználó véglegesítette rendelését és a megadott adatokban hibát fedez fel, akkor a lehető legrövidebb időn belül kezdeményeznie kell a rendelése módosítását. A hibás rendelés módosítását a megrendeléskor megadott e-mail címről küldött levéllel, vagy telefonhívással jelezheti Felhasználó a Vállalkozás felé.
- A LORD Shop webáruház kozmetikai, háztartási termékeket forgalmaz. A Lord Hungary Kft. részletesen feltünteti a termék nevét, leírását, a termékekről fotót jelenít meg. A termékeknél megjelenített képek eltérhetnek a valóságostól, bizonyos esetekben csak illusztrációk. Cégünk nem vállal felelősséget az esetleges technikai ismertetők, a beszállító, vagy rajta kívül álló okok miatt történő előzetes bejelentés nélküli változása miatt.
- A megjelenített termékek a webáruházból online (bizonyos esetekben telefonon) rendelhetők meg.
- A termékekre vonatkozóan megjelenített árak forintban értendők, bruttó árak (tehát tartalmazzák a törvényben előírt áfát), azonban nem tartalmazzák a szállítással, fizetéssel kapcsolatos díjakat. Indokolt esetben külön csomagolási költség kerülhet felszámításra, amely költség a “Beérkezett megrendelés” dokumentumon kerül feltüntetésre egyeztetést követően.
- A termékek minimum rendelési értéke meg kell, hogy haladja a bruttó 2 000.- azaz kétezer Ft-ot. Ezen érték alatti megrendelések nem kerülnek véglegesítésre, rögzítésre, befogadásra.
- Amennyiben akciós ár kerül bevezetésre, Lord Hungary Kft. teljes körűen tájékoztatja Felhasználókat az akcióról és annak pontos időtartamáról.
- Minden igyekezetünk ellenére előfordulhat, hogy a webáruházban a termék hibás áron szerepel. Hibásnak feltüntetett árnak minősül a 0 Ft-os, vagy 1 Ft-os termék ára, továbbá kedvezmények esetén a kedvezménynek nem megfelelően feltüntetett ár. Pl. 5 000Ft-os termék estén 10%-os kedvezmény mellett feltüntetett 1000 Ft-os vételár. Hibás áron történő rendelés estén is automatikus visszaigazoló e-mailt küldhet a rendszerünk („Beérkezett megrendelés” visszaigazoló dokumentum, amely azonban nem tekinthető az ajánlat (rendelés) elfogadásának. Ilyen esetben a hiba felismerése, illetve módosítása után azonnal tájékoztatjuk a Felhasználót a termék helyes áráról.. A Felhasználó ezt követően eldöntheti, hogy kéri-e a terméket a valós áron, vagy lehetőség van hogy bármely jogkövetkezmény nélkül elálljon a szerződéstől. Hibás ár alatt értjük azt az árat, amin a vállalkozónak nincs meg a szerződéses akarata a szerződés megkötésére. A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) alapján a szerződés a felek akaratának kölcsönös és egybehangzó kifejezésével jön létre. Amennyiben a felek nem tudnak megállapodni a szerződéses feltételekben, azaz nincs meg a felek akaratát kölcsönösen és egybehangzóan kifejező nyilatkozat, abban az esetben nem beszélhetünk érvényesen létrejött szerződésről, amelyekből jogok és kötelezettségek fakadnának.
- A Felhasználó a regisztrációját követően bejelentkezik a webshopba/vagy regisztráció nélkül is megkezdheti a vásárlást.
- Felhasználó a megvásárolni kívánt termékekből egyet a termékek lista oldalán a kosárba tud helyezni a „KOSÁRBA” gomb megnyomásával, vagy a termék képére, illetve megnevezésére kattintva a megrendelni kívánt darabszámot beállítva is kosárba tudja helyezni azt/azokat szintén a „KOSÁRBA” gomb megnyomásával.
- A Felhasználó kosárba helyezi a kiválasztott termékeket. Felhasználó bármikor megtekintheti a kosár tartalmát a „KOSÁR” ikonra kattintva, vagy ugyan itt a "KOSÁR MEGTEKINTÉSE" link segítségével.
- Ha nem szeretne további terméket vásárolni, ellenőrzi a megvásárolni kívánt termék darabszámát a „KOSÁR” oldalon, vagy továbblép egyenesen a "PÉNZTÁR" oldalra. A sor végén található „KUKA” ikonra kattintva törölheti a kosárból az adott terméket. Mennyiségek helyes megadását a „KOSÁR” oldalon is meg tudja tenni a vásárló, akár a „-” és „+” jelek segítségével, vagy a mennyiségek manuális átírásával, majd a véglegesítéséhez a "MÓDOSÍT" ikonra kattintva tudja azt megtenni a Felhasználó.
- A Felhasználó a rendelése áttekintése után folytathatja a válogatást az oldalon található „VISSZA” gomb segítségével, vagy véglegesítheti megrendelését a "MEGRENDEL" gomb segítségével.
- Amennyiben a Felhasználó a megrendelni kívánt termékeket és azok darabszámát leellenőrizte, folytathatja rendelésének véglegesítését a „MEGRENDELEM” gomb megnyomásával. Ezt a folyamatot bármelyik más oldalról is elindíthatja a Felhasználó a "KOSÁR" ikon lenyitása után a "PÉNZTÁR" gomb megnyomásával.
- Ezek után a Felhasználó eldöntheti, hogy regisztrál, vagy ha már regisztrált, akkor belép a profiljába, esetlegesen regisztráció nélkül folytatja a vásárlást. Amennyiben a Felhasználó regisztrál, vagy regisztráció nélkül folytatja a vásárlást a következő lépésben az adatai megadására lesz lehetősége.
Kötelezően megadandó adatok: e-mail cím, kapcsolattartó neve és telefonszáma, számlázási név és cím. (Amennyiben a Felhasználó cégnek szóló ÁFA-s számlát szeretne igényelni, akkor a számlázási név és cím a cég neve és címe legyen, ebben az esetben kötelező megadni a magyarországi adószámot. - Amennyiben a Felhasználó nem létező adószámot ad meg, azt a rendszer jelezni fogja a számára.) Amennyiben a szállítási adatok nem egyeznek meg a számlázási címmel, akkor a jelölőnégyzet inaktiválása után a Felhasználónak lehetősége van a számázási címtől eltérő adatokat megadni.
- A Felhasználó belépés után, vagy a regiszrációt követően, esetlegesen a regisztráció nélküli adatok megadása után a következő lépésként kiválaszthatja milyen szállítási és fizetési móddal szeretné megrendelni a kiválasztott termékeket. (A szállítási és fizetési módokról a ÁSZF következő pontjában tájékozódhat a Felhasználó.)
- A szállítási és fizetési mód kiválasztása után a Felhasználónak lehetősége van megrendelése áttekintésére, a rendeléshez tartozó megjegyzés írására, majd ezek után jelen ÁSZF, valamint Adatkekezlési Tájékoztató elfoadása után a "MEGRENDEL" gomb menyomása után a megrendelés véglegesítésre. Felhasználó kötelessége elolvasni jelen ÁSZF-et és Adatkezelési Tájékoztatót és ezt igazolni a Szolgáltatónak.
- Felhasználó a megrendeléssel tudomásul veszi, hogy fizetési kötelezettsége keletkezik.
- Adatbeviteli hibák javítása: Felhasználó a megrendelési folyamat lezárása előtt minden esetben vissza tud lépni az előző fázisba, ahol javítani tudja a bevitt adatokat. Részletesen: A rendelés során lehetőség van a kosár tartalmának megtekintésére, illetve módosítására. Amennyiben törölni kívánja Felhasználó a kosárban található termékeket, akkor az „KOSÁR ÜRÍTÉSE” gombra kattint. A rendelés során a Felhasználónak folyamatosan lehetősége van a bevitt adtok javítására/törlésére.
- Felhasználó e-mail-ben a megrendelés elküldését követően visszaigazolást kap. Amennyiben e visszaigazolás Felhasználó megrendelésének elküldésétől számított, a szolgáltatás jellegétől függő elvárható határidőn belül, de legkésőbb 48 órán belül Felhasználóhoz nem érkezik meg, Felhasználó az ajánlati kötöttség vagy szerződéses kötelezettség alól mentesül. A megrendelés és annak visszaigazolása akkor tekintendő a Szolgáltatóhoz, illetve az Felhasználóhoz megérkezettnek, amikor az számára hozzáférhetővé válik. Szolgáltató kizárja a visszaigazolási felelősségét, ha a visszaigazolás azért nem érkezik meg időben, mert Felhasználó rossz e-mail címet adott meg regisztrációja során, vagy a fiókjához tartozó tárhely telítettsége miatt nem tud üzenetet fogadni.
- A honlapon közölt információk nem minősülnek az Szolgáltató részéről szerződés megkötésére vonatkozó ajánlatnak. A jelen ÁSZF hatálya alá tartozó megrendelések esetén a Felhasználó minősül ajánlattevőnek.
- Felhasználó tudomásul veszi, hogy az előző pontban taglalt visszaigazolás csupán automata visszaigazolás, az szerződést nem keletkeztet. A szerződés akkor jön létre, amikor Szolgáltató az előző pontban megnevezett automata visszaigazolást követően egy újabb e-mailben értesíti a Felhasználót a megrendelés részleteiről, esetlegesen várható teljesítéséről egy státusz változásról szóló e-mailben. (A megrendelés státusza "CSOMAGOLHATÓ".)
- Amennyiben a webshopban hiba vagy hiányosság lép fel a termékeknél vagy az áraknál, fenntartjuk a jogot a korrekcióra. Ilyen esetben a hiba felismerése illetve módosítása után azonnal tájékoztatjuk a Felhasználót az új adatokról. Felhasználó ezt követően még egyszer megerősítheti a megrendelést, vagy elállhat a szerződéstől.
- A fizetendő végösszeg a megrendelés összesítése és visszaigazoló levél alapján minden költséget tartalmaz. Amennyiben a vásárló a rendelést leadását követően, írásban jelzi, hogy módosítani szeretné rendelését, a visszaigazoló levélben és a további tájékoztató e-mailekben egy linken keresztül fogja a módosult megrendelés végösszegét és költségeit megtalálni. A módosítás után a Szolgáltató minden esetben írásban (elektronikus úton) tájékoztatja a Felhasználót. Felhasználó a Ptk. 6:127. §-a alapján köteles a csomagot késedelem nélkül, lehetőleg a kézbesítéskor a futár előtt megvizsgálni, sérülés esetén a csomagot nem köteles átvenni. Amennyiben a Felhasználó nem vizsgálja át a csomagot, szerződésszegést követ el, és viseli az ezzel való következményeket (a termék állapotának bizonyításának nehézsége). A termék(ek) kézbesítése munkanapokon történik 8-17 óra közötti időszakban.
- A vásárlásról elektronikus számla készül a teljesítést követő 24 órán belül. Amennyiben megrendelés után a jelzet időpontig nem kapja meg az elektronikus számlát, kérjük jelezze azt a fent jelzett elérhetőségek egyikén.
Szállítási módok és azok költségeit és az azokra vonatkozó díjakat és kedvezményeket a https://www.lord.shop.hu/vasarlas-szallitas oldalon találja, azonban elsősorban a következő feltételek az irányadóak.
Felhívjuk a Felhasználó figyelmét, hogy a webáruházban leadott rendelések minimális értéke bruttó 2 000 Ft, valamint, hogy jelenleg kizárólag Magyarország területére vállalunk kiszállítást.
Fenntartjuk a jogot, hogy időszakos akciók keretében egyes szállítási módokat bizonyos feltételek teljesülése mellett díjmentesen biztosítsunk. Erről a rendelés leadásakor, a szállítási mód kiválasztása során mindenkor tájékoztatjuk a Felhasználót.
Szállítási módok (KIZÁRÓLAG MAGYARORSZÁG TERÜLETÉRE)
A szállítási költség kiszámítása a termékek tömege alapján történik.
A csomagolás kb. +1 kg.
HÁZHOZSZÁLLÍTÁS MPL FUTÁRSZOLGÁLATTAL
díja:
- 24 999 Ft-ig: bruttó 1590 Ft
- 25 000 Ft bruttó vásárlási összeg felett, súlyhatártól függetlenül: INGYENES
Házhoz kézbesítésnél: Az MPL a küldeményt két alkalommal kísérli meg kézbesíteni a címzett részére. Amennyiben az első kézbesítési kísérlet nem vezetett eredményre, az MPL a küldemény érkezéséről és a kézbesítés megkísérléséről értesítőt hagy hátra. Ha a címzett telefonszáma feltüntetésre került a címiraton, az MPL egyeztet a második kézbesítési kísérlet helyéről és idejéről a címzettel. Sikertelen egyeztetés esetén az MPL a következő munkanapon ismét megkísérli a küldemény kézbesítését. A második kézbesítési kísérlet sikertelensége esetén az MPL a címhelyen ismételten értesítőt hagy, melyen feltünteti azt a postahelyet, illetve őrzési időt (5 nap), ahol és ameddig a jogosult átveheti a küldeményt.
KISZÁLLÍTÁS MPL Postán maradó szállítási mód:
- 24 999 Ft-ig: bruttó 1490 Ft
- 28 kg csomagsúly fölött: nem vehető igénybe
- 25 000 Ft bruttó vásárlási összeg felett, súlyhatártól függetlenül: INGYENES
Kézbesítés PostaPontra: A Postára (Postán maradóként) vagy Partner PostaPontra címzett küldemény esetén az MPL a címzett mobiltelefonjára vagy e-mail címére üzenetet küld a csomag hozzáférhetőségéről és az átvételi határidőről, mely a feladó megjelölése szerint 5 munkanap lehet. A Postán maradóként feladott küldemények átvétele a posták nyitvatartási idejében lehetséges. Több, mint 180 postánál - külön díj felszámítása nélkül – a hétvégi nyitvatartási rend miatt szombaton is átvehetők a pénteken 1 munkanapos időgaranciával feladott csomagok.
KISZÁLLÍTÁS MPL PostaPontra (MOL, Coop, Media Markt) szállítási mód:
- 24 999 Ft-ig: bruttó 1490 Ft
- 18 kg csomagsúly fölött: nem vehető igénybe
- 25 000 Ft bruttó vásárlási összeg felett, súlyhatártól függetlenül: INGYENES
Kézbesítés PostaPontra: A Postára (Postán maradóként) vagy Partner PostaPontra címzett küldemény esetén az MPL a címzett mobiltelefonjára vagy e-mail címére üzenetet küld a csomag hozzáférhetőségéről és az átvételi határidőről, mely a feladó megjelölése szerint 5 munkanap lehet. A Postán maradóként feladott küldemények átvétele a posták nyitvatartási idejében lehetséges. Több, mint 180 postánál - külön díj felszámítása nélkül – a hétvégi nyitvatartási rend miatt szombaton is átvehetők a pénteken 1 munkanapos időgaranciával feladott csomagok.
KISZÁLLÍTÁS MPL PostaPontra (csomagautomata) szállítási mód:
- 8 kg csomagsúly alatt: bruttó 990 Ft
- 8 kg csomagsúly fölött: nem vehető igénybe
Kézbesítés Csomagautomatára: Csomagautomatára címzett küldemény esetén az MPL a címzett mobiltelefonjára és e-mail címére üzenetet küld a csomag érkezéséről és az átvételi határidőről, mely az üzenet kézbesítését követő 2 munkanap. A legtöbb automata a hét minden napján, 0-24 órában hozzáférhető. A csomag az üzenetben kapott azonosító kóddal, várakozás nélkül kivehető az automatából. Amennyiben a csomag árufizetés többletszolgáltatással került feladásra, a csomag átvételéhez a címzettnek az automatánál bankkártyával kell rendeznie az árufizetés összegét. A küldemény rekesze a fizetést követően nyílik. Ha a csomagot a 2 munkanapos határidő alatt nem vették át, a küldeményt az MPL beszállítja a postára. Ekkor a címzett SMS-ben és e-mail-ben újabb tájékoztatást kap arról, hogy csomagja mely postán került elhelyezésre és azt meddig veheti át (a feladó megjelölése szerint 5 munkanap áll rendelkezésére).
HÁZHOZSZÁLLÍTÁS GLS FUTÁRSZOLGÁLATTAL
díja:
- 4 kg csomagsúly alatt: bruttó 2390 Ft
- 4 kg csomagsúly fölött: bruttó 2990 Ft
Amennyiben rendelése értéke eléri a legalább bruttó 2 000 Ft-ot és ezt a szállítási módot választja, a GLS futárszolgálat házhoz viszi Önnek a csomagját. A csomagok kézbesítése munkanapokon történik, a megrendelés leadását követően 1-3 munkanapon belül, jellemzően 8-15 óra közötti időszakban. Ezért amennyiben ebben az időszakban nem tartózkodik otthon, szállítási címként célszerű (amennyiben van rá lehetősége) munkahelyi címét megadni. Ha a futár nem talál senkit a megadott címen, értesítést hagy, az ott megadott telefonszámon érdeklődhet a diszpécsertől a csomagról. Amennyiben az első kézbesítéskor a futár nem tudja átadni a csomagot, legközelebb a 3. munkanapon fogja újból megkísérelni a kézbesítést.
Ha Ön előbb szeretné megkapni a csomagot, azt a futárnál vagy a GLS központi telefonszámán tudja jelezni. Amennyiben másodszorra is sikertelen a kiszállítás, a futárszolgálat az árut visszahozza a telephelyre és a megrendelés törlésre kerül.
Az online csomagkeresés funkció segítségével a nap bármely szakában elérhető a csomagtörténet, amely a következő linken található:
https://www.lord.shop.hu/gls-csomagkereso
A csomagszámot a futárszolgálat küldi meg a Felhasználónak e-mailben és sms-ben. Amennyiben azonban ezt nem kapja meg a Felhasználó tájékoztatást kérhet a szolgáltatótól a fenti elérhetőségek egyikén.
KISZÁLLÍTÁS GLS CsomagPontra:
díja a csomag súlyától függ a következő módon:
A csomag súlya | Szállítási költség |
0-18 kg | bruttó 1390 Ft |
18-28 kg | bruttó 1990 Ft |
28 kg felett | a szállítási mód nem vehető igénybe |
KISZÁLLÍTÁS GLS Csomagautomatába:
díja a csomag súlyától függ a következő módon:
A csomag súlya | Szállítási költség |
0-18 kg | bruttó 1390 Ft |
18-28 kg | bruttó 1990 Ft |
28 kg felett | a szállítási mód nem vehető igénybe |
Amennyiben rendelése értéke eléri a legalább bruttó 2 000 Ft-ot és ezt a szállítási módot választja, a GLS az Ön által kiválasztott CsomagPontra fogja szállítani csomagját. A csomagok kézbesítése munkanapokon történik, a megrendelés leadását követően 1-3 munkanapon belül. A csomag átvételéről a GLS futárszolgálat küld tájékoztatást a vásárló részére. A CsomagPonton történő átvétel idejéről szintén a futárszolgálatnál lehet érdeklődni:
Az online csomagkeresés funkció segítségével a nap bármely szakában elérhető a csomagtörténet, amely a következő linken található:
https://www.lord.shop.hu/gls-csomagkereso
A csomagszámot a futárszolgálat küldi meg a Felhasználónak e-mailben és sms-ben. Amennyiben azonban ezt nem kapja meg a Felhasználó tájékoztatást kérhet a szolgáltatótól a fenti elérhetőségek egyikén.
Miután a GLS futárszolgálat értesítette a Felhasználót a csomag átvételére 5 munkanap áll rendelkezésre. A futárszolgálat a csomag elhelyezése után a 2. és a 4. munkanapon ismételt értesítést küld a csomag felvételének lehetőségéről.
GLS CsomagPontra történő rendelés esetén a vásárlás végösszegének kiegyenlítésére csak online bankkártyás (Barion) és banki előre utalással van lehetőség.
SZEMÉLYES ÁTVÉTEL RAKTÁRUNKBAN (1097 Budapest, Gubacsi út 30/b)
Kizárólag az előre leadott rendelések átvételére van lehetőség hétköznapokon 8:00-15:30 között. Kérjük, minden esetben várja meg a visszaigazoló e-mailt. A személyes átvétellel leadott rendeléseket a Szolgáltató 5 munkanapig tartja, ezek után törli a megrendelést.
Fizetési módok
Fizetés UTÁNVÉTTEL házhozszállítás esetén:
Utánvét fizetés díja: bruttó 390 Ft
Amennyiben a megrendelt termék GLS, vagy MPL futárszolgálattal kerül kiszállításra, és a rendelés értéke eléri a bruttó 2 000 Ft-ot, lehetőség van arra, hogy a Felhasználó a megrendelés végösszegét a futárnak teljesítse készpénzben, vagy bankkártyával a megrendelt termék(ek) átvételekor.
Fizetés UTÁNVÉTTEL Csomagpontokra történő szállítás esetén
Utánvét fizetés díja: bruttó 390 Ft
Amennyiben a megrendelt termék GLS, vagy MPL Csomagpontok egyikére kerül kiszállításra, és a rendelés értéke eléri a bruttó 2 000 Ft-ot, lehetőség van arra, hogy a Felhasználó a megrendelés végösszegét a Csomagponton teljesítse készpénzben, vagy bankkártyával a megrendelt termék(ek) átvételekor.
Kérjük minden esetben tájékozódjon az adott csomagponton igénybe vehető fizetési módokról.
Általánosságban elmondható, hogy a fizetés
- GLS CsomagPontokon és MPL PostaPontokon: Készpénzzel és bankkártyával is lehetséges
- GLS Csomagautomatánál és MPL Csomagautomatáknál: KIZÁRÓLAG BANKKÁRTYÁVAL lehetséges.
Fizetés online BANKKÁRTYÁVAL:
Díja: INGYENES (szállítási módtól függetlenül)
Felhasználónak lehetősége van a rendelés összértékét online bankkártyával fizetni a Szolgáltató által igénybe vett pénzügyi szolgáltató biztonságos fizetési rendszerén keresztül.
A kényelmes és biztonságos online fizetést a Barion Payment Zrt. biztosítja. Magyar Nemzeti Bank engedély száma: H-EN-I-1064/2013 Bankkártya adatai áruházunkhoz nem jutnak el.
A megrendelés végén az adatok kitöltését követően a rendszer a kártyás fizetési oldalra irányítja át Önt.
Barionnal való fizetési mód választása esetén a Felhasználó kényelmesen és biztonságosan tud bankkártyával, vagy előre feltöltött egyenlegével fizetni webáruházunkban. A bankkártyás fizetéshez nem kötelező a regisztráció, elég a Felhasználónak megadnia bankkártyája számát, a lejárati dátumot és a hátoldalon található CVC kódot, valamint egy működő e-mail címet. Ha azonban regisztrál, soha többé nem kell begépelnie a kártyaszámot egyetlen Barion elfogadóhelyen sem, a fizetéshez elég az e-mail címe és jelszava. Ez nem csak kényelmes, de a biztonságot is növeli! A Felhsználó fizetés során Mastercard vagy Maestro bankkártyát, Visa vagy Electron bankkártya és Amex bankkártya használhat. Amennyiben a Felhasználónak nincs bankkártyája a fizetéshez használhatja az előre feltöltött Barion egyenlegét, amelyet átutalással, vagy készpénz befizetéssel tud feltölteni, illetve amire ismerősei, üzletfelei tudnak a Felhasználónak pénzt küldeni. Ebben az esetben e-mail címe és jelszava megadásával tud fizetni. A bankkártyás fizetésnek a vásárló részére nincsen és nem is lehet felára. A regisztráció és a Barion mobilalkalmazás, valamint a pénzfogadás és küldés ingyenes.
Fizetés BANKI ELŐRE UTALÁSSAL
Díja: INGYENES (szállítási módtól függetlenül)
A Felhasználónak lehetősége van rendelése végösszegét banki átutalással is rendezni. Amennyiben a Felhasználó ezt a fizetési módot választja, akkor a rendelés beérkezését követően a Szolgáltató ellenőrzi azt, majd elektronikus úton díjbekérőt küld a Felhasználónak. Felhasználó az ezen díjbekérő alapján, az egyúttal kiküldött e-mailben található utasításoknak megfelelően tudja elindítani az átutalást. A rendelés további feldolgozása és a csomag feladása akkor történik meg, amennyiben a Felhasználó a Szolgáltató számlaszámára, a díjbekérőre hivatkozva átutalja a visszaigazolt rendelés végösszegét átutalja.
- A megrendelések feldolgozása munkaidőben történik. A megrendelés feldolgozásaként megjelölt időpontokon kívül is van lehetőség a megrendelés leadására, amennyiben az a munkaidő lejárta után történik, a legtöbb esetben azt követő munkanapon kerül feldolgozásra, de legkésőbb a megrendelés leadásától számított első munkanaphoz képest 48 órával megtörténik. Szolgáltató ügyfélszolgálata minden esetben elektronikus úton visszaigazolja, hogy mikor tudja teljesíteni a megrendelését.
- Általános teljesítési határidő, a szerződés létrejöttétől számított 1-5 munkanapon belül.
- Az adásvételi szerződés alapján a Szolgáltató dolog tulajdonjogának átruházására, a Felhasználó a vételár megfizetésére és a dolog átvételére köteles. Felhasználó a rendelését módosíthatja, vagy lemondhatja, amíg az eladó a szállítmányozó cégnek át nem adja, de utána Felhasználó tudomásul veszi, hogy csak az elállási jogával élve tudja érvényesíteni módosítási vagy törlési szándékát.
- Ha az eladó vállalkozás és a vevő Fogyasztó, és az eladó vállalja a dolog vevőhöz történő eljuttatását, a kárveszély akkor száll át a vevőre, amikor a vevő vagy az általa kijelölt harmadik személy birtokba veszi a dolgot. A kárveszély a fuvarozónak történő átadáskor átszáll a vevőre, ha a fuvarozót a vevő bízta meg, feltéve, hogy a fuvarozót nem az eladó ajánlotta.
- Ha az eladó vállalkozás és a vevő Fogyasztó, a felek eltérő megállapodásának hiányában, az eladó (jelen ÁSZF szerint: Szolgáltató) a szerződés megkötését követően késedelem nélkül, de legkésőbb harminc napon belül köteles a vevő (Felhasználó) rendelkezésére bocsátani a dolgot.
- A Szolgáltató késedelme esetén a Felhasználó jogosult póthatáridőt tűzni. Ha az eladó a póthatáridőn belül nem teljesít, a vevő jogosult a szerződéstől elállni.
- A Felhasználó póthatáridő tűzése nélkül jogosult a szerződéstől elállni, ha
- a Szolgáltató a szerződés teljesítését megtagadta; vagy
- a szerződést a felek megállapodása szerint vagy a szolgáltatás felismerhető rendeltetésénél fogva a meghatározott teljesítési időben – és nem máskor – kellett volna teljesíteni.
- Ha Szolgáltató a szerződésben vállalt kötelezettségét azért nem teljesíti, mert a szerződésben meghatározott termék nem áll rendelkezésére, köteles erről Felhasználót haladéktalanul tájékoztatni, valamint Felhasználó által fizetett összeget haladéktalanul visszatéríteni, továbbá Szolgáltató köteles biztosítani, hogy a Felhasználó érvényesítse a hibás teljesítés esetére a jogszabályban biztosított egyéb jogait.
- Amennyiben a Felhasználó korábban már úgy rendelt terméket, hogy azt a kiszállítás során nem vette át (ide nem értve azt az esetet, amikor elállási jogával élt), vagy a termék nem kereste jelzéssel érkezett vissza a Szolgálatóhoz, a Szolgáltató a megrendelés teljesítését a vételár és a szállítási költségek előre történő megfizetéséhez köti. A Szolgáltató visszatarthatja a termék átadását, ameddig nem győződik meg arról, hogy a termék árának kifizetése sikeresen megtörtént az elektronikus fizetési megoldás használatával (ideértve azt az esetet is, amikor az átutalással fizetett termék esetén a Felhasználó a tagállama szerinti pénznemben utalja el a vételárat és az átváltás, valamint a banki jutalékok, költségek miatt a Szolgálatató nem kapja meg teljes mértékben a vételár és a szállítási díj összegét). Amennyiben a termék ára nem került teljes mértékben kifizetésre, a Szolgáltató a vételár kiegészítésére hívhatja fel a Felhasználót.
- Szolgáltató felhívja a Felhasználók figyelmét, hogy amennyiben a Felhasználó nem veszi át a szerződésszerűen teljesített megrendelt termékeket (fizetési módtól függetlenül) szerződésszegést követ el, pontosan a Ptk. 6:156. § (1) bekezdése szerint késedelembe esik. Valamint A Ptk. alapján (6:142. §) aki a szerződés megszegésével a másik félnek kárt okoz, köteles azt megtéríteni. Mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a szerződésszegést ellenőrzési körén kívül eső, a szerződéskötés időpontjában előre nem látható körülmény okozta, és nem volt elvárható, hogy a körülményt elkerülje vagy a kárt elhárítsa. Kártérítés címén meg kell téríteni a szolgáltatás tárgyában keletkezett kárt. Szándékos szerződésszegés esetén a Szolgáltató teljes kárát meg kell téríteni.
Ez azt jelenti, hogy Szolgáltató a megbízás nélküli ügyvitel szabályai alapján – amennyiben nem jelzi a Fogyasztó az elállási szándékát (és nem tesz nyilatkozatot, hogy át kívánja-e venni a megrendelt terméke(ke)t) – a termék(ek)hez kapcsolódó tárolás szokásos költségét és a szállítási költséget (oda-vissza) is érvényesíti a Felhasználókkal szemben.
Szolgáltató felhívja a Felhasználók figyelmét, hogy az így keletezett követelések érvényesítése érdekében, amennyiben a Szolgáltató felszólítására a Felhasználó a megállapított kártérítési összeget nem fizeti meg, akkor a Szolgáltató megbízhat külső követeléskezelési szolgáltatást biztosító partnert. Ez a partner mind nem-jogi (például: fizetési felszólítás, ügyvédi levél), mind jogi (például: fizetési meghagyás, végrehajtás) eszközöket használhat annak érdekében, hogy a Szolgáltató érvényesítse a követelését. A Szolgáltató ebben az esetben az eredetileg megállapított kártérítési összegen felül a követeléskezelő partner általi többletköltségek megtérítését is a Felhasználóra terheli.
Ezen felül a Szolgáltató felhívja a Felhasználók figyelmét, hogy az így keletkezett jogi igényeink érvényesítése érdekében igénybe veszi ügyvédei segítségét, így a szerződésszegésből keletkező egyéb (jogi) költségek (akár a fizetési meghagyásos eljárás díjai) megfizetése is a Felhasználót terheli. - A Szolgáltató tájékoztatja a Felhasználókat arról, hogy a Felhasználók (vásárlók) által, szerződésszegéssel okozott károk megelőzése érdekében Utánvét Ellenőr Kft. által üzemeltetett Utánvét Ellenrő szolgáltatást vesz igénybe. Ennek értelmében a Szolgáltató a hatályos adatvédelmi szabályoknak megfelelő módon kap jelzést arról, hogy az általa megjelölt Felhasználók számára mely fizetési módok legyenek elérhetőek Webáruház saját weboldalán. Ennek biztosítására Utánvét Ellenőr Kft. az Utánvét Ellenőr szolgáltatáson keresztül automatizált módon értesül az egyes megrendelések kimeneteléről, melyet Webáruház által biztosított, e-mailből SHA256 algoritmussal készített hashsel együtt (a továbbiakban "Visszajelzés") egy központi adatbázisban eltárol. Webáruház ezen hashre lekérdezést indítva juthat hozzá az adott hashhez tartozó mutatószámhoz, melyből következtetést tud levonni az adott e-mail cím és így a Felhasználó megbízhatóságáról. Ezzel egybehangzólag Szolgáltató tehát fenntartja a jogot arra, hogy a fenntebbi 9. pont értelmében nem csak akkor korlátozza egyes fizetési módokhoz való hozzáférést, ha a Szolgáltató webáruház(ai)ban a Felhasználó által lebonyolított vásárlás során több (azaz legalább két) alkalommal nem vette át az utánvétes fizetési móddal megrendelt csomagot, hanem más Szolgáltatók által üzemeltetett webshopoknál is történt már ilyen incidens korábban.
A Lord Hungary Kft. a vásárlási weboldalon több helyen is elhelyezte Elállási tájékoztató oldalt Ott Felhasználó figyelmét felhívta, hogy további részleteket az ÁSZF jelen pontjában talál, amelyek a következők (a hivatkozott tájékoztatóval egyhangban):
- Az Európai Parlament és a Tanács 2011/83/EU számú irányelvének, továbbá a Fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II.26.) Korm. rendelet 29. § (1)-nek szabályozása értelmében Fogyasztó a megrendelt termék kézhez vételétől számított 14 napon belül indokolás nélkül elállhat a szerződéstől, visszaküldheti a megrendelt terméket. Ha a vállalkozás jelen tájékoztatásnak nem tesz eleget, a 14 napos elállási határidő tizenkét hónappal meghosszabbodik. Ha a Szolgáltató a termék kézhezvételének vagy a szerződés megkötésének napjától számított 14 nap lejártát követően, de 12 hónapon belül megadja a tájékoztatást, úgy az elállásra nyitva álló határidő e tájékoztatás közlésétől számított 14 nap.
- A Fogyasztó az elállási jogát gyakorolhatja az erre vonatkozó egyértelmű nyilatkozatával, vagy a 45/2014. (II.26.) Korm. rendelet 2. mellékletében meghatározott nyilatkozat-minta útján.
- Az elállási jog gyakorlására nyitva álló idő attól a naptól számított 14 nap elteltével jár le, amelyen Fogyasztó, vagy az általa megjelölt, a fuvarozótól eltérő harmadik személy a terméket átveszi.
- Fogyasztó a szerződés megkötésének napja, és a termék átvételének napja közötti időszakban is gyakorolhatja elállási jogát.
- A termék visszaküldésének költségét a Fogyasztónak kell viselnie, a vállalkozás nem vállalta e költség viselését.
- Az elállási jog gyakorlása esetén a Fogyasztót a termék visszajuttatásának költségén kívül más költség nem terheli.
- Nem illeti meg az elállási jog Fogyasztót:
- Olyan nem előre gyártott termék esetében, amelyet a Fogyasztó utasítása alapján vagy kifejezett kérésére állítottak elő, vagy olyan termék esetében, amelyet egyértelműen a Fogyasztó személyére szabtak
- a szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés esetében a szolgáltatás egészének teljesítését követően, ha a vállalkozás a teljesítést a Fogyasztó kifejezett, előzetes beleegyezésével kezdte meg, és a Fogyasztó tudomásul vette, hogy a szolgáltatás egészének teljesítését követően felmondási jogát elveszíti;
- olyan termék vagy szolgáltatás tekintetében, amelynek ára, illetve díja a pénzpiac vállalkozás által nem befolyásolható, az elállási jog gyakorlására nyitva álló határidő alatt is lehetséges ingadozásától függ;
- romlandó vagy minőségét rövid ideig megőrző termék tekintetében;
- olyan zárt csomagolású termék tekintetében, amely egészségvédelmi vagy higiéniai okokból az átadást követő felbontása után nem küldhető vissza;
- olyan termék tekintetében, amely jellegénél fogva az átadást követően elválaszthatatlanul vegyül más termékkel.
- Szolgáltató az elállási nyilatkozat megérkeztét követően a fenti jogszabályok értelmében haladéktalanul, de legkésőbb az elállásról való tudomásszerzésétől számított 14 napon belül visszatéríti a kifizetett összeget a Fogyasztó részére, beleértve a szállítási díjat is.
- A visszatérítés során az eredeti ügylet során alkalmazott fizetési móddal egyező fizetési módot alkalmazunk, kivéve, ha Fogyasztó más fizetési mód igénybevételéhez kifejezetten a hozzájárulását adja; e visszatérítési mód alkalmazásából kifolyólag Fogyasztót semmilyen többletköltség nem terheli.
- Fogyasztó köteles az árukat indokolatlan késedelem nélkül, de a szerződéstől való elállására vonatkozó értesítés Szolgáltató részére történő megküldésétől számított 14 napnál semmiféleképpen sem később visszaküldeni vagy Szolgáltató címen leadni.
- Fogyasztónak írásban történő elállás esetén elegendő az elállási nyilatkozatot megküldenie 14 napon belül.
- Fogyasztó akkor tartja be a határidőt, ha a 14 napos időszak letelte előtt visszaküldi, vagy átadja a termék(eke)t. A visszaküldés határidőben teljesítettnek minősül, ha a Fogyasztó a terméket a határidő lejárta előtt elküldi.
- A Fogyasztó kizárólag a termék visszaküldésének közvetlen költségét viseli.
- A Szolgáltató nem köteles a Fogyasztó részére megtéríteni azon többletköltségeket, amely a Szolgáltató által felkínált legolcsóbb szokásos fuvarozási módtól eltérő szállítási mód választásából adódik.
- A visszatérítést Szolgáltató mindaddig visszatarthatja, amíg vissza nem kapta az áru(ka)t, vagy Fogyasztó bizonyítékot nem szolgáltatott arra vonatkozóan, hogy azokat visszaküldte: a kettő közül a korábbi időpontot kell figyelembe venni.
- Amennyiben Fogyasztó élni szeretne elállási jogával, annak jelzését megteheti Szolgáltató elérhetőségeinek valamelyikén írásban (akár a mellékelt adatlap segítségével), telefonon, vagy akár személyesen is. Postai úton írásban történő jelzés alkalmával a postára adás időpontját vesszük figyelembe, telefonon történő jelzés alkalmával pedig a telefonon történő jelzését. A megrendelt terméket postai úton, vagy futárszolgálat segítségével juttathatja vissza Fogyasztó Szolgáltató részére.
- A Fogyasztó csak a termék jellegének, tulajdonságainak és működésének megállapításához szükséges használatot meghaladó használatból eredő értékcsökkenésért felel.
- A Fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II.26.) Korm. rendelet itt érhető el.
- Az Európai Parlament és a Tanács 2011/83/EU számú irányelve itt érhető el
- Fogyasztó egyéb panaszával is megkeresheti Szolgáltatót a jelen ÁSZF-ben található elérhetőségeken.
- Az elállási jog csak a Polgári Törvénykönyv szerinti Fogyasztónak minősülő Felhasználókat illeti meg.
- Több termék adásvételekor, amennyiben az egyes termékek szállítása eltérő időpontban történik, úgy az utoljára szolgáltatott termék, illetve több tételből vagy darabból álló termék esetén az utoljára kézbesített tételnek vagy darab kézhezvételtől számított 14 napon belül élhet a vásárló az elállási joggal.
Az ÁSZF jelen pontja a 45/2014 (II.26.) Korm. rendelet 9. § (3) bekezdése felhatalmazása alapján a 45/2014 (II.26.) Korm. rendelet 3. számú melléklete alkalmazásával készült, kiegészítve a 373/2021. (VI.30.) Korm. rendelet hatályba lépést követően elfogadott jogszabályok rendelkezéseivel. (Jelen pontora a Lord Hungary Kft. a Szavatossagi tajékoztató oldalon hivatkozik, amely tájékoztatót a weboldalon több helyen is elhelyezett. Ezen tájékoztatóban jelezte a Felhasználónak, hogy további részleteket jelen pontban talál. Ezen részletek a következők, a tájékoztatóval egyhangban):
A teljesítés szerződésszerűségének általános követelményei
A terméknek és a teljesítésnek a teljesítés időpontjában meg kell felelnie a 373/2021. (VI.30.) Korm. rendeletben foglalt követelményeknek.
Ahhoz, hogy a teljesítés szerződésszerűnek minősüljön a szerződés tárgyát képező szolgáltatásnak
- meg kell felelnie a szerződésben foglalt leírásnak, mennyiségnek, minőségnek, típusnak, valamint rendelkeznie kell a szerződésben meghatározott funkcionalitással, kompatibilitással, interoperabilitással és egyéb, a szerződés szerinti jellemzőkkel;
- alkalmasnak kell lennie a fogyasztó által meghatározott bármely célra, amelyet a fogyasztó legkésőbb a szerződés megkötésekor a vállalkozás tudomására hozott, és amelyet a vállalkozás elfogadott;
- rendelkeznie kell a szerződésben meghatározott valamennyi tartozékkal, használati útmutatóval – ideértve az üzembe helyezésre vonatkozó utasítást, a telepítési utasítást, valamint az ügyfélszolgálati támogatást -; és
- biztosítania kell a szerződésben meghatározott frissítéseket.
(Ahhoz, hogy a teljesítés szerződésszerűnek minősüljön – az előző bekezdés szerinti követelmények teljesülése mellett – a szerződés tárgyát képező szolgáltatásnak
- alkalmasnak kell lennie azokra a célokra, amelyeket azonos típusú szolgáltatás esetén jogszabály, műszaki szabvány vagy műszaki szabvány hiányában az irányadó magatartási kódex előír;
- rendelkeznie kell a fogyasztó által észszerűen elvárható azon mennyiséggel, minőséggel, teljesítmény- és egyéb jellemzőkkel – különösen a funkcionalitás, a kompatibilitás, a hozzáférhetőség, a folyamatosság és a biztonságosság tekintetében -, amely azonos típusú szolgáltatás esetén szokásos, figyelembe véve a vállalkozás, annak képviselője vagy az értékesítési láncban részt vevő más személy a szolgáltatás konkrét tulajdonságaira vonatkozó nyilvános – különösen hirdetésben vagy címkén tett – kijelentését;
- rendelkeznie kell a fogyasztó által észszerűen elvárható tartozékokkal és útmutatókkal – ideértve a csomagolást, illetve az üzembe helyezésre vonatkozó utasítást -; és
- meg kell felelnie a vállalkozás által a szerződéskötést megelőzően mintaként, modellként bemutatott vagy próbaverzióként elérhetővé tett szolgáltatás tulajdonságainak, leírásának.
A szolgáltatásnak nem kell megfelelnie az előző bekezdés második pontja szerinti nyilvános kijelentésnek, ha a kötelezett bizonyítja, hogy
- a nyilvános kijelentést nem ismerte, és azt nem is kellett ismernie;
- a nyilvános kijelentést a szerződéskötés időpontjáig már megfelelő módon helyesbítették; vagy
- a nyilvános kijelentés a jogosult szerződéskötési elhatározását nem befolyásolhatta.
A szerződésszerű teljesítés követelményei általánosan fogyasztói szerződés keretében eladott áruk és digitális elemet tartalmaz áruk esetében
A terméknek és a teljesítésnek a teljesítés időpontjában meg kell felelnie a 373/2021. (VI.30.) Korm. rendeletben foglalt követelményeknek, amelynek részleteiről a Korm. rendeletre mutató linken tájékozódhat a Felhasználó.
Hibás teljesítés
A vállalkozás hibásan teljesít, ha az áru hibája a szakszerűtlen üzembe helyezéséből fakad, feltéve, hogy
- az üzembe helyezés az adásvételi szerződés részét képezi, és azt a vállalkozás végezte el, vagy a vállalkozás felelősségvállalása mellett végezték el; vagy
- az üzembe helyezést a fogyasztónak kellett elvégeznie, és a szakszerűtlen üzembe helyezés a vállalkozás által – illetve digitális elemeket tartalmazó áruk esetében a digitális tartalom vagy digitális szolgáltatás szolgáltatója által – rendelkezésre bocsátott üzembe helyezési utasítások hiányosságainak következménye.
Ha az adásvételi szerződés szerint az árut a vállalkozás helyezi üzembe, vagy az üzembe helyezés a vállalkozás felelősségvállalása mellett történik, a teljesítést akkor kell a vállalkozás által befejezettnek tekinteni, amikor az üzembe helyezés befejeződött.
Ha a digitális elemeket tartalmazó áru esetében az adásvételi szerződés a digitális tartalom vagy digitális szolgáltatás meghatározott időtartamon keresztül történő folyamatos szolgáltatásáról rendelkezik, a vállalkozás felel az áru digitális tartalommal vagy digitális szolgáltatással kapcsolatos hibájáért, amennyiben a hiba
- két évet meg nem haladó időtartamú folyamatos szolgáltatás esetén az áru teljesítésétől számított két éven belül; vagy
- két évet meghaladó időtartamú folyamatos szolgáltatás esetén a folyamatos szolgáltatás teljes időtartama alatt
következik be vagy válik felismerhetővé.
Ellenkező bizonyításig vélelmezni kell, hogy az áru teljesítésének időpontjától számított egy éven belül felismert hiba már az áru teljesítésének időpontjában fennállt, kivéve, ha e vélelem az áru természetével vagy a hiba jellegével összeegyeztethetetlen. E bekezdés a digitális elemeket tartalmazó árura is alkalmazandó.
Ha a digitális elemeket tartalmazó áru esetében az adásvételi szerződés a digitális tartalom vagy digitális szolgáltatás meghatározott időtartamon keresztül történő folyamatos szolgáltatásáról rendelkezik, a vállalkozást terheli annak bizonyítása, hogy a 373/2021. (VI.30.) Korm. rendelet 10. § szerinti időtartam alatt felismert hibával érintett szolgáltatás a szerződés szerinti teljesítés időszakában szerződésszerű volt.
A kötelezett hibásan teljesít, ha a szolgáltatás a teljesítés időpontjában nem felel meg a szerződésben vagy jogszabályban megállapított minőségi követelményeknek. Nem teljesít hibásan a kötelezett, ha a jogosult a hibát a szerződéskötés időpontjában ismerte, vagy a hibát a szerződéskötés időpontjában ismernie kellett.
Fogyasztó és vállalkozás közötti szerződésben semmis az a kikötés, amely e fejezetnek a kellékszavatosságra és a jótállásra vonatkozó rendelkezéseitől a Fogyasztó hátrányára tér el.
Kellékszavatosság
- Milyen esetben élhet Felhasználó a kellékszavatossági jogával?
Felhasználó a Szolgáltató hibás teljesítése esetén a Szolgáltatóval szemben kellékszavatossági igényt érvényesíthet a Polgári Törvénykönyv, valamint fogyasztói szerződés esetén a 373/2021 (VI.30.) Korm. rendelet szabályai szerint.
- Milyen jogok illetik meg a Felhasználót a kellékszavatossági igénye alapján?
Felhasználó az alábbi kellékszavatossági igényekkel élhet:
Kérhet kijavítást vagy kicserélést, kivéve, ha az ezek közül a Felhasználó által választott igény teljesítése lehetetlen vagy a Szolgáltató számára más igénye teljesítéséhez képest aránytalan többletköltséggel járna. Ha a kijavítást vagy a kicserélést nem kérte, illetve nem kérhette, úgy igényelheti az ellenszolgáltatás arányos leszállítását vagy a hibát a Szolgáltató költségére a Felhasználó is kijavíthatja, illetve mással kijavíttathatja vagy – végső esetben – a szerződéstől is elállhat.
Választott kellékszavatossági jogáról egy másikra is áttérhet, az áttérés költségét azonban a Felhasználó viseli, kivéve, ha az indokolt volt, vagy arra a Szolgáltató adott okot.
Fogyasztói szerződés esetében ellenkező bizonyításig vélelmezni kell, hogy az áru és a digitális elemeket tartalmazó áru teljesítésének időpontjától számított egy éven belül felismert hiba már az áru teljesítésének időpontjában fennállt, kivéve, ha e vélelem az áru természetével vagy a hiba jellegével összeegyeztethetetlen.
Használt termékek esetén alapesetben az általános szabályoktól eltérően alakulnak a szavatossági, jótállási jogok. A használt termékek esetében is beszélhetünk hibás teljesítésről, azonban figyelembe kell venni azokat a körülményeket, amelyek alapján a Vásárló bizonyos hibák előfordulására számíthatott. Az avulás folytán ugyanis egyes hibák jelentkezései egyre gyakoribbakká válnak, amelyek következtében azt, hogy egy használt termék ugyanolyan minőséggel rendelkezhet, mint egy újonnan vásárolt, nem lehet feltételezni. Ennek alapján a Vásárló csak az olyan hiányosságok tekintetében érvényesítheti a szavatossági jogait, amelyek a használtságból eredő hibákon felüliek, és azoktól függetlenül keletkeztek. Ha a használt termék hibás és erről a Fogyasztónak minősülő Vásárló a vásárláskor tájékoztatást kapott, az ismert hiba vonatkozásában a Szolgáltatónak nincs felelőssége.
Fogyasztónak nem minősülő vásárlók esetében a kellékszavatossági jog érvényesítési határideje 1 év, amely a teljesítés (átadás) napján indul.
- Kellékszavatossági jogok speciális szabályai fogyasztói szerződés keretében eladott az áruk és digitális elemet tartalmazó árú esetében
Fogyasztó és vállalkozás közötti – ingó dolognak minősülő áru adásvételére, digitális tartalom szolgáltatására irányuló – szerződés esetén a „Kellékszavatossági jogok általános szabályai” pontban írtak a Fogyasztót a jelen pont szerinti eltérésekkel illetik meg.
Fogyasztó és vállalkozás közötti – ingó dolognak minősülő áru adásvételére, digitális tartalom szolgáltatására irányuló – szerződés esetén a Fogyasztó kellékszavatossági jogai gyakorlása keretében a hibát a Szolgáltató költségére maga nem javíthatja ki, illetve mással sem javíttathatja ki azt.
A Szolgáltató megtagadhatja az áru szerződésszerűvé tételét, ha a kijavítás, illetve a kicserélés lehetetlen, vagy ha az aránytalan többletköltséget eredményezne a Szolgáltatónak, figyelembe véve valamennyi körülményt, ideértve a termék hibátlan állapotban képviselt értékét, valamint a szerződésszegés súlyát.
A Fogyasztó akkor is jogosult – a szerződésszegés súlyához igazodva – az ellenszolgáltatás arányos leszállítását igényelni, vagy az adásvételi szerződést megszüntetni, ha
- a Szolgáltató nem végezte el a kijavítást vagy kicserélést, vagy elvégezte azt, de részben vagy egészben nem teljesítette az alábbi feltételeket:
- a Szolgáltatónak a saját költségére kell biztosítania a kicserélt áru visszavételét
- ha a kijavítás vagy kicserélés olyan áru eltávolítását teszi szükségessé, amelyet az áru jellegének és céljának megfelelően – a hiba felismerhetővé válása előtt – üzembe helyeztek, akkor a kijavításra vagy kicserélésre vonatkozó kötelezettség magában foglalja a nem megfelelő áru eltávolítását és a csereként szállított vagy kijavított áru üzembe helyezését vagy az eltávolítás, illetve üzembe helyezés költségeinek viselését.
- megtagadta az áru szerződésszerűvé tételét
- ismételt teljesítési hiba merült fel, annak ellenére, hogy a Szolgáltató megkísérelte az áru szerződésszerűvé tételét
- a teljesítés hibája olyan súlyú, hogy azonnali árleszállítást vagy az adásvételi szerződés azonnali megszüntetését teszi indokolttá, vagy
- a Szolgáltató nem vállalta az áru szerződésszerűvé tételét, vagy a körülményekből nyilvánvaló, hogy a vállalkozás észszerű határidőn belül vagy a fogyasztónak okozott jelentős érdeksérelem nélkül nem fogja az árut szerződésszerűvé tenni.
Ha a Fogyasztó hibás teljesítésre hivatkozva kívánja megszüntetni az adásvételi szerződést, a Szolgáltatót terheli annak bizonyítása, hogy a hiba jelentéktelen.
A Fogyasztó jogosult a vételár még fennmaradó részét – a szerződésszegés súlyához igazodva – részben vagy egészben visszatartani mindaddig, amíg a Szolgáltató nem tesz eleget a teljesítés szerződésszerűségével és a hibás teljesítéssel kapcsolatos kötelezettségeinek.
Általánosan érvényesülő szabály, hogy:
- a Szolgáltatónak a saját költségére kell biztosítania a kicserélt áru visszavételét
- ha a kijavítás vagy kicserélés olyan áru eltávolítását teszi szükségessé, amelyet az áru jellegének és céljának megfelelően – a hiba felismerhetővé válása előtt – üzembe helyeztek, akkor a kijavításra vagy kicserélésre vonatkozó kötelezettség magában foglalja a nem megfelelő áru eltávolítását és a csereként szállított vagy kijavított áru üzembe helyezését vagy az eltávolítás, illetve üzembe helyezés költségeinek viselését.
Az áru kijavításának vagy kicserélésének elvégzésére nyitva álló észszerű határidőt attól az időponttól kell számítani, amikor a Fogyasztó közölte a hibát a vállalkozással.
A Fogyasztónak az árut a kijavítás vagy kicserélés teljesítése érdekében a vállalkozás rendelkezésére kell bocsátania.
Az ellenszolgáltatás leszállítása akkor arányos, ha annak összege megegyezik a Fogyasztónak szerződésszerű teljesítés esetén járó, valamint a Fogyasztó által ténylegesen megkapott áru értékének különbözetével.
A Fogyasztó adásvételi szerződés megszüntetésére vonatkozó kellékszavatossági joga a Szolgáltatónak címzett, a megszüntetésre vonatkozó döntést kifejező jognyilatkozattal gyakorolható.
Ha a hibás teljesítés az adásvételi szerződés alapján szolgáltatott árunak csak meghatározott részét érinti, és azok tekintetében a szerződés megszüntetésére vonatkozó jog gyakorlásának feltételei fennállnak, a Fogyasztó az adásvételi szerződést csak a hibás áru tekintetében szüntetheti meg, de az azokkal együtt szerzett bármely egyéb áru vonatkozásában is megszüntetheti, ha a Fogyasztótól nem várható el észszerűen, hogy csak a szerződésnek megfelelő árukat tartsa meg.
Ha a Fogyasztó az adásvételi szerződést teljes egészében vagy az adásvételi szerződés alapján szolgáltatott áruk egy része tekintetében szünteti meg, úgy
- a Fogyasztónak a Szolgáltató költségére vissza kell küldenie a Szolgáltató az érintett árut és
- a Szolgáltató haladéktalanul vissza kell térítenie a Fogyasztó részére az érintett áru vonatkozásában teljesített vételárat, amint az árut vagy az áru visszaküldését alátámasztó igazolást átvette.
- Milyen határidőben érvényesítheti Felhasználó kellékszavatossági igényét?
Felhasználó (ha Fogyasztónak minősül) köteles a hibát annak felfedezése után haladéktalanul, de nem később, mint a hiba felfedezésétől számított kettő hónapon belül közölni. Ugyanakkor felhívjuk a figyelmét, hogy a szerződés teljesítésétől számított két éves (vállalkozás és használt termék esetén 1 éves) elévülési határidőn túl kellékszavatossági jogait már nem érvényesítheti.
- Kivel szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét?
Felhasználó a Szolgáltatóval szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét.
- Milyen egyéb feltétele van kellékszavatossági jogai érvényesítésének (amennyiben a Felhasználó Fogyasztónak minősül)?
A teljesítéstől számított egy éven belül a kellékszavatossági igénye érvényesítésének a hiba közlésén túl nincs egyéb feltétele, ha Felhasználó igazolja, hogy a terméket, illetve a szolgáltatást a webshopot üzemeltető vállalkozás nyújtotta. A teljesítéstől számított egy év eltelte után azonban már Felhasználó köteles bizonyítani, hogy a Felhasználó által felismert hiba már a teljesítés időpontjában is megvolt.
Termékszavatosság
- Milyen esetben élhet Fogyasztó a termékszavatossági jogával?
Ingó dolog (termék) hibája esetén Fogyasztó – választása szerint – kellékszavatossági vagy termékszavatossági igényt érvényesíthet.
- Milyen jogok illetik meg Fogyasztót a termékszavatossági igénye alapján?
Termékszavatossági igényként Fogyasztó kizárólag a hibás termék kijavítását vagy kicserélését kérheti.
- Milyen esetben minősül a termék hibásnak?
A termék akkor hibás, ha az nem felel meg a forgalomba hozatalakor hatályos minőségi követelményeknek, vagy pedig, ha nem rendelkezik a gyártó által adott leírásban szereplő tulajdonságokkal.
- Milyen határidőben érvényesítheti Fogyasztó termékszavatossági igényét?
Termékszavatossági igényét Fogyasztó a termék gyártó általi forgalomba hozatalától számított két éven belül érvényesítheti. E határidő elteltével e jogosultságát elveszti.
- Kivel szemben és milyen egyéb feltétellel érvényesítheti termékszavatossági igényét?
Termékszavatossági igényét kizárólag az ingó dolog gyártójával vagy forgalmazójával szemben gyakorolhatja. A termék hibáját termékszavatossági igény érvényesítése esetén Fogyasztónak kell bizonyítania.
- A gyártó (forgalmazó) milyen esetben mentesül termékszavatossági kötelezettsége alól?
A gyártó (forgalmazó) kizárólag akkor mentesül termékszavatossági kötelezettsége alól, ha bizonyítani tudja, hogy:
- a terméket nem üzleti tevékenysége körében gyártotta, illetve hozta forgalomba, vagy
- a hiba a tudomány és a technika állása szerint a forgalomba hozatal időpontjában nem volt felismerhető vagy
- a termék hibája jogszabály vagy kötelező hatósági előírás alkalmazásából ered.
A gyártónak (forgalmazónak) a mentesüléshez elegendő egy okot bizonyítania.
Felhívjuk figyelmét, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és termékszavatossági igényt egyszerre, egymással párhuzamosan nem érvényesíthet. Termékszavatossági igényének eredményes érvényesítése esetén azonban a kicserélt termékre, illetve kijavított részre vonatkozó kellékszavatossági igényét a gyártóval szemben érvényesítheti.
Szolgáltató nem tartozik szavatossággal az olyan károkért, amelyek a kárveszély átszállása utáni hibás vagy gondatlan kezelésből, túlzott igénybevételből, illetve a meghatározottól eltérő behatásokból, illetve egyéb, a termékek nem rendeltetésszerű használatából keletkeztek.
Jótállás
- Milyen esetben élhet a Fogyasztó a jótállási jogával?
Az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet alapján a Szolgáltató jótállásra köteles a rendelet 1. számú mellékletében felsorolt új tartós fogyasztási cikkek (pl.: műszaki cikkek, szerszámok, gépek), valamint az ott meghatározott körben azok tartozékai és alkotórészei (a továbbiakban – jelen pontban – együtt fogyasztási cikként hivatkozva) eladása esetén.
Emellett a Szolgáltató önként is jótállást vállalhat, amely esetben a Fogyasztónak minősülő vásárló számára jótállási nyilatkozatot kell átadnia.
A jótállási nyilatkozatot tartós adathordozón kell a Fogyasztó rendelkezésére bocsátani, legkésőbb az áru teljesítésének időpontjában.
A jótállási nyilatkozatban fel kell tüntetni:
- az arra vonatkozó egyértelmű nyilatkozatot, hogy az áru hibás teljesítése esetén a Fogyasztót a jogszabály szerinti kellékszavatossági jogok gyakorlása térítésmentesen megilleti, e jogait a jótállás nem érinti
- a jótállásra kötelezett nevét és címét
- a Fogyasztó által a jótállás érvényesítése érdekében követendő eljárást
- azon áru megjelölését, amelyre a jótállás vonatkozik és
- a jótállás feltételeit.
- A Fogyasztót milyen jogok és milyen határidőn belül illetik meg kötelező jótállás esetén?
- Jótállási jogok
A Vásárló a 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendeletben alapján főszabályként kijavítási és a „Jótállási igény kezelésével kapcsolatos szabályok” pontban felsorolt esetekben kicserélési és pénz visszatérítési igénnyel élhet jótállási igényként a Szolgáltató felé.
A Vásárló a kijavítás iránti igényét választása szerint a Szolgáltató székhelyén, bármely telephelyén, fióktelepén és a Szolgáltató által a jótállási jegyen feltüntetett javítószolgálatnál közvetlenül is érvényesítheti.
- Érvényesítési határidő
A jótállási igény a jótállás időtartama alatt érvényesíthető, a jótállás időtartama a 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet szerint:
- 10 000 forintot elérő, de 100 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén egy év,
- 100 000 forintot meghaladó, de 250 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén két év,
- 250 000 forint eladási ár felett három év.
E határidők elmulasztása jogvesztéssel jár, azonban a fogyasztási cikk kijavítása esetén a jótállás időtartama meghosszabbodik a javításra átadás napjától kezdve azzal az idővel, amely alatt a Vásárló a fogyasztási cikket a hiba miatt rendeltetésszerűen nem használhatta.
A jótállási határidő a fogyasztási cikk a Vásárló részére történő átadásakor indul, vagy ha az üzembe helyezést a Szolgáltató, vagy annak megbízottja végzi, az üzembe helyezés napjával kezdődik.
Ha a Vásárló a fogyasztási cikket az átadástól számított hat hónapon túl helyezteti üzembe, akkor a jótállási határidő kezdő időpontja a fogyasztási cikk átadásának napja.
- Jótállási igény kezelésével kapcsolatos szabályok
A kijavítás kezelésekor a Szolgáltatónak törekedni kell arra, hogy a kijavítást 15 napon belül elvégezze. A kijavításra nyitva álló határidő a fogyasztási cikk átvételekor indul.
Ha a kijavítás vagy a kicserélés időtartama a tizenöt napot meghaladja, akkor a Szolgáltató a Vásárlót tájékoztatni köteles a kijavítás vagy a csere várható időtartamáról.
Ha a jótállási időtartam alatt a fogyasztási cikk első alkalommal történő javítása során a Szolgáltató részéről megállapítást nyer, hogy a fogyasztási cikk nem javítható, a vásárló eltérő rendelkezése hiányában a Szolgáltató köteles a fogyasztási cikket nyolc napon belül kicserélni. Ha a fogyasztási cikk cseréjére nincs lehetőség, a Szolgáltató köteles a fogyasztó által bemutatott, a fogyasztási cikk ellenértékének megfizetését igazoló bizonylaton – az általános forgalmi adóról szóló törvény alapján kibocsátott számlán vagy nyugtán – feltüntetett vételárat nyolc napon belül a vásárló részére visszatéríteni.
A Vásárló az ÁSZF elfogadásával hozzájárul, hogy számára a tájékoztatást elektronikus úton vagy a Vásárló általi átvétel igazolására alkalmas más módon is megvalósulhasson.
- Amennyiben a Szolgáltató nem tudja a fogyasztási cikket 30 napon belül kijavítani:
- ha a Vásárló ehhez hozzájárult, számára a kijavítás teljesíthető későbbi határidőben, vagy
- amennyiben a Vásárló nem járul hozzá a kijavítás későbbi teljesítéséhez, vagy ezzel kapcsolatban nem nyilatkozott, számára a fogyasztási cikket a harmincnapos határidő eredménytelen elteltét követő nyolc napon belül ki kell cserélni, vagy
- amennyiben a Vásárló nem járul hozzá a kijavítás későbbi teljesítéséhez, vagy ezzel kapcsolatban nem nyilatkozott, de a fogyasztási cikk cseréjére sincs lehetőség, a fogyasztási cikk számláján, vagy nyugtáján szereplő eladási árat kell számára a harmincnapos határidő eredménytelen elteltét követő nyolc napon belül visszatéríteni.
- Amennyiben a fogyasztási cikk 4. alkalommal hibásodik meg a Vásárló jogosult:
- a Szolgáltató felé kijavítási igényel fordulni, vagy
- a kijavítási igény helyett a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:159. § (2) bekezdés b) pontja alapján a vételár arányos leszállítását kérni az Eladótól, vagy
- a kijavítási igény helyett a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:159. § (2) bekezdés b) pontja alapján a fogyasztási cikket az Eladó költségére kijavítani vagy mással kijavíttatani, vagy
- amennyiben a Vásárló ezen jogaival (kijavítás, árleszállítás és mással kijavíttatás az Eladó költségére) nem él, vagy ezekkel kapcsolatban nem nyilatkozott, számára 8. napon belül a fogyasztási cikket ki kell cserélni, ha a fogyasztási cikk cseréjére nincs lehetőség, a fogyasztási cikk számláján, vagy nyugtáján szereplő eladási árat kell nyolc napon belül visszatéríteni számára.
- Kivételek
A „Jótállási igény kezelésével kapcsolatos szabályok” pont alatt írt előírások az elektromos kerékpárra, elektromos rollerre, quadra, motorkerékpárra, segédmotoros kerékpárra, személygépkocsira, lakóautóra, lakókocsira, utánfutós lakókocsira, utánfutóra, valamint a motoros vízi járműre nem vonatkoznak.
Ezen termékek esetében is köteles törekedni azonban a Szolgáltató arra, hogy a kijavítási igényt 15 napon belül teljesítse.
Ha a kijavítás vagy a kicserélés időtartama a tizenöt napot meghaladja, akkor a Szolgáltató a Vásárlót tájékoztatni köteles a kijavítás vagy a csere várható időtartamáról.
- Mi a viszonya a jótállásnak más szavatossági jogokkal?
A jótállás a szavatossági jogok (termék és kellékszavatosság) mellett érvényesül, alapvető különbség az általános szavatossági jogok és a jótállás között, hogy a jótállás esetén a fogyasztónak kedvezőbb a bizonyítási teher.
A 151/2003 Korm. Rendelet szerinti kötelező jótállás alá eső rögzített bekötésű, illetve a 10 kg-nál súlyosabb, vagy tömegközlekedési eszközön kézi csomagként nem szállítható fogyasztási cikket – a járművek kivételével – az üzemeltetés helyén kell megjavítani. Ha a kijavítás az üzemeltetés helyén nem végezhető el, a le- és felszerelésről, valamint az el- és visszaszállításról a vállalkozás, vagy – a javítószolgálatnál közvetlenül érvényesített kijavítás iránti igény esetén – a javítószolgálat gondoskodik.
A Szolgáltató vállalása a kötelező jótállás időtartama alatt nem tartalmazhat a fogyasztóra nézve olyan feltételeket, amelyek hátrányosabbak azoknál a jogoknál, amelyeket a kötelező jótállás szabályai biztosítanak. Ezt követően azonban az önkéntes jótállás feltételei szabadon állapíthatóak meg, azonban a jótállás ebben az esetben sem érintheti a fogyasztó jogszabályból eredő -így köztük a kellékszavatosságon alapuló jogainak fennállását.
- Három munkanapon belüli csereigény
Webáruházon keresztüli értékesítés esetén is érvényesül a három munkanapon belüli csereigény intézménye. Három munkanapon belüli cserteigényt a 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet alá tartozó új tartós fogyasztási cikkek esetében lehet érvényesíteni, amely szerint, ha a 3 munkanapon belül érvényesíti valaki a csereigény intézményét, akkor az eladónak ezt úgy kell értelmeznie, hogy a termék az eladáskor már hibás volt és minden további nélkül a terméket ki kell cserélnie.
- Mikor mentesül a Szolgáltató a jótállási kötelezettsége alól?
A Szolgáltató a jótállási kötelezettsége alól csak abban az esetben mentesül, ha bizonyítja, hogy a hiba oka a teljesítés után keletkezett.
Felhívjuk a figyelmét, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és jótállási igényt, illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan nem érvényesíthet, egyébként viszont Önt a jótállásból fakadó jogok a szavatossági jogosultságoktól függetlenül megilletik.
- Fogyasztó és vállalkozás közötti szerződésben a felek megállapodása a rendelet rendelkezéseitől a Fogyasztó hátrányára nem térhet el.
- A Fogyasztó kötelessége a szerződés megkötésének bizonyítása (számlával, vagy akár csak nyugtával)
- A szavatossági kötelezettség teljesítésével kapcsolatos költségek a Szolgáltatót terhelik (Ptk. 6:166. §).
- A Szolgáltató a Fogyasztó nála bejelentett szavatossági vagy jótállási igényéről jegyzőkönyvet köteles felvenni.
- A jegyzőkönyv másolatát haladéktalanul, igazolható módon a Fogyasztó rendelkezésére kell bocsátani.
- Ha a Szolgáltató a Fogyasztó szavatossági vagy jótállási igényének teljesíthetőségéről annak bejelentésekor nem tud nyilatkozni, álláspontjáról – az igény elutasítása esetén az elutasítás indokáról és a békéltető testülethez fordulás lehetőségéről is – öt munkanapon belül, igazolható módon köteles értesíteni a Fogyasztót.
- A Szolgáltató a jegyzőkönyvet az annak felvételétől számított három évig köteles megőrizni, és azt az ellenőrző hatóság kérésére bemutatni.
- A Szolgáltatónak törekednie kell arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezze. Ha a kijavítás vagy a kicserélés időtartama a 15 napot meghaladja, akkor a Szolgáltató a Fogyasztót tájékoztatni köteles a kijavítás vagy a csere várható időtartamáról. A tájékoztatás a Fogyasztó előzetes hozzájárulása esetén, elektronikus úton vagy a Fogyasztó általi átvétel igazolására alkalmas más módon történik.
- Szolgáltató kötelezettsége teljesítéséhez közreműködőt jogosult igénybe venni. Ennek jogellenes magatartásáért teljes felelősséggel tartozik, úgy, mintha a jogellenes magatartást saját maga követte volna el.
- Ha a jelen ÁSZF bármely része érvénytelenné, jogtalanná vagy érvényesíthetetlenné válik, az a fennmaradó részek érvényességét, jogszerűségét és érvényesíthetőségét nem érinti.
- Amennyiben Szolgáltató a ÁSZF alapján megillető jogát nem gyakorolja, a joggyakorlás elmulasztása nem tekinthető az adott jogról való lemondásnak. Bármilyen jogról történő lemondás csak az erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényes. Az hogy a Szolgáltató egy alkalommal nem ragaszkodik szigorúan az ÁSZF valamely lényegi feltételéhez, vagy kikötéséhez nem jelenti azt, hogy lemond arról, hogy a későbbiekben ragaszkodjon az adott feltétel vagy kikötés szigorú betartásához.
- Szolgáltató és Felhasználó vitás ügyeiket békés úton próbálják rendezni.
- Felek rögzítik, hogy a Szolgáltató webshopja Magyarországon működik, karbantartását is itt végzik. Mivel az oldal más országokból is meglátogatható, ezért a felhasználók kifejezetten tudomásul veszik, hogy a felhasználó és a Szolgáltató viszonylatában az irányadó jog a magyar jog. Amennyiben a felhasználó Fogyasztó, úgy a Pp. 26. § (1) bekezdése alapján a Fogyasztóval szemben a jelen szerződésből eredő vitás ügyekben az alperes (Fogyasztó) belföldi lakóhelye szerinti bíróság kizárólagosan illetékes.
- Szolgáltató a webshopban található termékekhez való hozzáférés vonatkozásában nem alkalmaz eltérő általános hozzáférési feltételeket a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével kapcsolatos okokból.
- Szolgáltató – az általa elfogadott fizetési módok tekintetében – nem alkalmaz eltérő feltételeket a fizetési műveletre a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével, a fizetési számla számlavezetési helyével, a pénzforgalmi szolgáltató letelepedési helyével vagy a készpénz-helyettesítő fizetési eszköz Unión belüli kibocsátásának helyével kapcsolatos okok miatt.
- Szolgáltató megfelel a belső piacon belül a vevő állampolgársága, lakóhelye vagy letelepedési helye alapján történő indokolatlan területi alapú tartalomkorlátozással és a megkülönböztetés egyéb formáival szembeni fellépésről, valamint a 2006/2004/EK és az (EU) 2017/2394 rendelet, továbbá a 2009/22/EK irányelv módosításáról szóló AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2018/302 RENDELET-nek.
- A jelen ÁSZF eltérő rendelkezése hiányában a Szolgáltató Magyarország területén biztosítja a megrendelt termékek kiszállítását/átvételét.
- A Magyarországon kívüli vásárlásra is jelen ÁSZF rendelkezései az irányadóak azzal, hogy a vonatkozó rendelet előírásai alapján jelen pont értelmezésében vevőnek az a Fogyasztó minősül, aki valamely tagállam állampolgára, vagy valamely tagállamban lakóhellyel rendelkezik, vagy az a vállalkozás, amely valamely tagállamban letelepedési hellyel rendelkezik, és az Európai Unión belül kizárólag végfelhasználás céljából vásárol árut vagy vesz igénybe szolgáltatást, vagy ilyen szándékkal jár el. Fogyasztónak az a természetes személy minősül, aki olyan célból jár el, amely kívül esik kereskedelmi, ipari, kézműipari vagy szakmai tevékenysége körén.
- A kommunikáció és a vásárlás nyelve elsősorban a magyar nyelv, a Szolgáltató nem köteles a Felhasználóval, annak tagállami szerinti nyelvén kommunikálni.
- A Szolgáltató nem köteles megfeleljen a Felhasználó tagállama szerinti nemzeti jogban az érintett termékkel kapcsolatban meghatározott szerződésen kívüli követelményeknek, például címkézési vagy ágazatspecifikus követelményeknek, vagy hogy tájékoztassa a Felhasználót ezekről a követelményekről.
- A Szolgáltató a Termék átadása érdekében a magyar Felhasználókat megillető átadási lehetőségeket biztosítja a nem magyarországi Felhasználóknak is.
- Amennyiben a Felhasználó az ÁSZF szerint választhatja a Termék személyes átvételét a Szolgáltató, ezzel élhet a nem magyarországi Felhasználó is.
- Egyebekben a Felhasználó kérheti, hogy a Termék szállítását saját költségén oldhassa meg külföldre. Magyar Felhasználót ez a jog nem illet meg.
- A Szolgálatót a szállítási díj megfizetését követően teljesíti a megrendelést, amennyiben a Vásárló a szállítási díjat nem fizeti meg az Eladó számára, vagy a saját szállítást nem oldja meg az előre egyeztetett időpontig, a Szolgáltató a szerződést felmondja és az előre megfizetett vételárat visszafizeti a Felhasználó számára.
- A Szolgáltató eltérő rendelkezése hiányában Magyarországi ÁFÁ-t alkalmazza minden Termék esetében.
- A Szolgáltató nem köt szerződést kiskorúakkal. A Felhasználó a szerződési feltételek elfogadásával nyilatkozik arról, hogy nagykorú.
- Nagyobb mennyiségű (viszonteladói) megrendelések esetén, jelen ÁSZF rendelkezésein kívül a szállítási keretszerződés megkötése, illetve az abban foglalt szállítási feltételek az irányadók.
- Cserecsomag: lehetőséget biztosítunk a hibátlan, bontatlan csomagolású termékek cseréjére. Ez túrajáraton és GLS futárszolgálattal is lehetséges a lent leírt feltételek szerint.
- Cserecsomag menete és díjszabása túrajáratainkon: A megrendelés leadásakor kérjük a megjegyzésbe beírni a cserélendő termék nevét, darabszámát. Következő túrajáratunkon tudjuk a cserét lebonyolítani. Munkatársunk a visszaküldendő termék állapotát megvizsgálja. Amennyiben a termék bontott vagy sérült, a cserére nincs lehetőség. A megrendelt és a visszaküldött termékek árkülönbözete ebben az esetben is el kell érje a min. 5 000 Ft-ot. A szokásos szállítási díjon felül nem számítunk fel költséget.
- Cserecsomag menete és díjszabása GLS futárszolgálattal: A megrendelés leadásakor kérjük a megjegyzésbe beírni a cserélendő termék nevét, darabszámát. A vásárlónak kell gondoskodnia a termék gondos becsomagolásáról, a termék épségben történő szállításához, cimkét a GLS futár viszi és ragasztja fel a csomagra. A termék beérkezését követően munkatársaink vizsgálják a termék épségét, ezután kerül visszautalásra a termék ára. Amennyiben a termék sérült, bontott, cégünknek jogában áll csökkent áron visszavenni a terméket. Cserecsomag szállítási díja: 700 Ft.
- Amennyiben a Felhasználó a korábbiakban megtagadta egy megrendelés átvételét a Szolgáltató fenntartja a jogot arra, hogy a felhasználó vásárlásait korlátozza. Ebben az esetben ezen Felhasználónak csak előre utalással kiegyenlített vásárlásokat teljesít a Szolgáltató, a korábban megtagadott megrendelés szállítási költségének felszámításával
- A Szolgáltatónak nincs a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvény szerinti magatartási kódexe.
- Áruházunk célja, hogy valamennyi megrendelést megfelelő minőségben, a megrendelő teljes megelégedettsége mellett teljesítsen. Amennyiben Felhasználónak mégis valamilyen panasza van a szerződéssel vagy annak teljesítésével kapcsolatban, úgy panaszát a lenti telefonon, e-mail címen, vagy levél útján is közölheti.
- Elérhetőségek:
- Név: Lord Hungary Kft.
- Székhely: 1097 Budapest, Gubacsi út 30.
- E-mail: shop@lordeurope.com
- Telefon: +36 70 416 4724
- Ügyfélszolgálat elérhetősége munnkanapokon 8:00-15:30 között
- Elérhetőségek:
- Szolgáltató a szóbeli panaszt azonnal megvizsgálja, és szükség szerint orvosolja. Ha a vásárló a panasz kezelésével nem ért egyet, vagy a panasz azonnali kivizsgálása nem lehetséges, a Szolgáltató a panaszról és az azzal kapcsolatos álláspontjáról haladéktalanul jegyzőkönyvet vesz fel, s annak egy másolati példányát átadja a vásárlónak.
- A panaszról felvett jegyzőkönyvnek tartalmaznia kell az alábbiakat:
- a fogyasztó neve, lakcíme,
- a panasz előterjesztésének helye, ideje, módja,
- a fogyasztó panaszának részletes leírása, a fogyasztó által bemutatott iratok, dokumentumok és egyéb bizonyítékok jegyzéke,
- a vállalkozás nyilatkozata a fogyasztó panaszával kapcsolatos álláspontjáról, amennyiben a panasz azonnali kivizsgálása lehetséges,
- a jegyzőkönyvet felvevő személy és – telefonon vagy egyéb elektronikus hírközlési szolgáltatás felhasználásával közölt szóbeli panasz kivételével – a fogyasztó aláírása,
- a jegyzőkönyv felvételének helye, ideje,
- telefonon vagy egyéb elektronikus hírközlési szolgáltatás felhasználásával közölt szóbeli panasz esetén a panasz egyedi azonosítószáma.
- A vállalkozás a panaszról felvett jegyzőkönyvet és a válasz másolati példányát három évig köteles megőrizni, és azt az ellenőrző hatóságoknak kérésükre bemutatni.
- Az írásbeli panaszt a Szolgáltató 30 napon belül írásban megválaszolja. A panaszt elutasító álláspontját megindokolja. A panaszról felvett jegyzőkönyvet és a válasz másolati példányát 3 évig megőrzi a Szolgáltató, és azt az ellenőrző hatóságoknak kérésükre bemutatja.
- Tájékoztatjuk, hogy a panaszának elutasítása esetén panaszával hatósági vagy békéltető testület eljárását kezdeményezheti, az alábbiak szerint:
- A Fogyasztó panasszal fordulhat a Fogyasztóvédelmi hatósághoz:
A Fgytv. 45/A. § (1)-(3) bekezdéseiben, valamint a Fogyasztóvédelmi hatóság kijelöléséről szóló 387/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet alapján általános Fogyasztóvédelmi hatóságként a kormányhivatal jár el: https://www.kormanyhivatal.hu/hu/elerhetosegek - A Fogyasztónak panasza esetén lehetősége van békéltető testülethez fordulni, melyek elérhetőségét itt találja:
Amennyiben a vásárló Fogyasztói panaszát elutasítjuk úgy a Szolgáltatóval szemben jogosult Fogyasztói panasszal élni, melyet az Fogyasztó lakhelye, vagy tartózkodási helye szerinti illetékes Békéltető Testülethez nyújthat be. A békéltető testület eljárása a Fogyasztó kérelmére indul. A Fogyasztó békéltető testülethez fordulás feltétele, hogy a Fogyasztó megkísérelje a vitát közvetlenül a vállalkozással rendezni. A közvetlen vitarendezés történhet személyesen a szolgáltató ügyfélszolgálatán, telefonon, e-mailben. További követelmény, hogy a testület eljárása iránti kérelem, melyet a testület elnökéhez kell benyújtani, tartalmazza az alábbiakat:- a Fogyasztó neve, lakóhelye, tartózkodási helye
- annak a vállalkozásnak neve és székhelye, vagy telephelye mellyel a Fogyasztó vitában áll; ha a Fogyasztó annál a testületnél kívánja kérelmét benyújtani, amelyiknek az illetékessége a szerződés teljesítésének helyéhez igazodik, akkor a Fogyasztónak meg kell jelölnie a szerződés teljesítésének helyét;
- a Fogyasztó álláspontját a fennálló vitáról, valamint azokat a tényeket, bizonyítékokat amik alátámasztják saját álláspontját;
- a Fogyasztó azon nyilatkozatát, ami igazolja azt, hogy a vitát megkísérelte rendezni közvetlenül a vállalkozással;
- a Fogyasztónak nyilatkoznia kell továbbá arról is, hogy nem kezdeményezett eljárást a vitás ügyében másik békéltető testületnél, nem kezdeményezett közvetítői eljárást, illetve polgári peres eljárást;
- tartalmaznia kell azt, hogy mit kér, milyen döntés meghozatalát várja a testülettől;
- végül a kérelmen szerepelnie kell a Fogyasztó aláírásának
- Mindezek mellett a kérelemhez csatolni kell minden olyan iratot, melyre a Fogyasztó bizonyítékként hivatkozik, továbbá azon iratokat is, melyek bizonyítják, hogy a Fogyasztó megkísérelte a vita rendezését a vállalkozással, de az eredménytelen maradt.
Tájékoztatjuk Önt, hogy a vállalkozásunkat együttműködési kötelezettség terheli a békéltető testületi eljárásban.
Baranya Megyei Békéltető Testület
Címe: 7625 Pécs, Majorossy Imre u. 36.
Telefonszáma: (72) 507-154; (20) 283-3422
Fax száma: (72) 507-152
Elnök: Dr. Bércesi Ferenc
Honlap cím: www.baranyabekeltetes.hu
E-mail cím: info@baranyabekeltetes.hu; kerelem@baranyabekeltetes.huBács-Kiskun Megyei Békéltető Testület
Címe: 6000 Kecskemét, Árpád krt. 4.
Levelezési cím: 6001 Kecskemét Pf. 228.
Telefonszáma: (76) 501-525; (76) 501-532; (70) 702-8403
Fax száma: (76) 501-538
Elnök: Dr. Horváth Zsuzsanna
Honlap cím: www.bacsbekeltetes.hu
E-mail cím: bekeltetes@bacsbekeltetes.huBékés Megyei Békéltető Testület
Címe: 5600 Békéscsaba, Penza ltp. 5.
Telefonszáma: (66) 324-976
Fax száma: (66) 324-976
Elnök: Dr. Bagdi László
Honlap cím: www.bmkik.hu
E-mail cím: bekeltetes@bmkik.huBorsod-Abaúj-Zemplén Megyei Békéltető Testület
Címe: 3525 Miskolc, Szentpáli u. 1.
Telefonszáma: (46) 501-091 (új ügyek); 501-871 (folyamatban lévő ügyek)
Elnök: Dr. Tulipán Péter
Honlap cím: www.bekeltetes.borsodmegye.hu
E-mail cím: bekeltetes@bokik.huBudapesti Békéltető Testület
Címe: 1016 Budapest, Krisztina krt. 99.
Telefonszáma: (1) 488-2131
Fax száma: (1) 488-2186
Elnök: Dr. Inzelt Éva Veronika
Honlap cím: https://bekeltet.bkik.hu/
E-mail cím: bekelteto.testulet@bkik.huCsongrád-Csanád Megyei Békéltető Testület
Címe: 6721 Szeged, Párizsi krt. 8-12.
Telefonszáma: (62) 554-250/118 mellék
Fax száma: (62) 426-149
Elnök: Dr. Horváth Károly
Honlap cím: www.bekeltetes-csongrad.hu
E-mail cím: bekelteto.testulet@csmkik.huFejér Megyei Békéltető Testület
Címe: 8000 Székesfehérvár, Hosszúséta tér 4-6.
Telefonszáma: (22) 510-310
Fax száma: (22) 510-312
Elnök: Dr. Vári Kovács József
Honlap cím: www.bekeltetesfejer.hu
E-mail cím: bekeltetes@fmkik.hu; fmkik@fmkik.huGyőr-Moson-Sopron Megyei Békéltető Testület
Címe: 9021 Győr, Szent István út 10/a.
Telefonszáma: (96) 520-217
Elnök: Dr. Bagoly Beáta
Honlap cím: https://gymsmkik.hu/bekelteto
E-mail cím: bekeltetotestulet@gymskik.huHajdú-Bihar Megyei Békéltető Testület
Székhelye: 4025 Debrecen, Petőfi tér 10.
Ügyintézés helyszíne: 4025 Debrecen Vörösmarty u. 13-15.
Telefonszáma: (52) 500-710; (52) 500-745
Fax száma: (52) 500-720
Elnök: Dr. Hajnal Zsolt
Honlap cím: https://www.hbmbekeltetes.hu
E-mail cím: bekelteto@hbkik.huHeves Megyei Békéltető Testület
Levelezési cím: 3300 Eger, Pf. 440.
Ügyfélfogadás: 3300 Eger, Hadnagy u. 6. földszint
Telefonszáma: (36) 416-660/105 mellék Fax száma: (36) 323-615
Elnök: Dr. Gondos István
Honlap cím: www.hkik.hu
E-mail cím: bekeltetes@hkik.huJász-Nagykun-Szolnok Megyei Békéltető Testület
Címe: 5000 Szolnok, Verseghy park 8. III. emelet
Telefonszáma: (20) 373-2570
Fax száma: (56) 370-005
Elnök: Dr. Lajkóné dr. Vígh Judit
Honlap cím: https://www.iparkamaraszolnok.hu/ugyintezes/bekelteto-testulet
E-mail cím: bekeltetotestulet@iparkamaraszolnok.huKomárom-Esztergom Megyei Békéltető Testület
Címe: 2800 Tatabánya, Fő tér 36.
Telefonszáma: (34) 513-010
Fax száma: (34) 316-259
Elnök: Dr. Bures Gabriella
Honlap cím: www.kemkik.hu/hu/bekeltet-otilde-testulet
E-mail cím: bekeltetes@kemkik.huNógrád Megyei Békéltető Testület
Címe: 3100 Salgótarján, Alkotmány u. 9/a
Telefonszám: (32) 520-860
Fax száma: (32) 520-862
Elnök: Dr. Pongó Erik
Honlap cím: www.nkik.hu
E-mail cím: nkik@nkik.huPest Megyei Békéltető Testület
Székhelye: 1119 Budapest, Etele út 59-61. II. emelet 240.
Levelezési cím: 1364 Budapest, Pf.: 81
Telefonszáma: (1)-269-0703
Fax száma: (1)- 269-0703
Elnök: Dr. Koncz Pál
Honlap cím: www.pestmegyeibekelteto.hu; www.panaszrendezes.hu
E-mail cím: pmbekelteto@pmkik.huSomogy Megyei Békéltető Testület
Címe: 7400 Kaposvár, Anna utca 6.
Telefonszáma: (82) 501-000
Fax száma: (82) 501-046
Elnök: Dr. Csapláros Imre
Honlap cím: https://www.skik.hu/bekelteto-testulet-159
E-mail cím: skik@skik.huSzabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Békéltető Testület
Címe: 4400 Nyíregyháza, Széchenyi u. 2.
Telefonszáma: (42) 420-180
Fax száma: (42) 420-180
Elnök: Görömbeiné dr. Balmaz Katalin
Honlap cím: www.bekeltetes-szabolcs.hu
E-mail cím: bekelteto@szabkam.huTolna Megyei Békéltető Testület
Címe: 7100 Szekszárd, Arany J. u. 23-25.
Telefonszáma: (74) 411-661; (30) 664-2130
Fax száma: (74) 411-456
Elnök: Mónus Gréta
Honlap cím: https://www.tmkik.hu/hu/bekelteto-testulet_2
E-mail cím: bekeltett@tmkik.hu; kamara@tmkik.huVas Megyei Békéltető Testület
Ügyfélfogadás: 9700 Szombathely, Rákóczi Ferenc u. 23.
Telefonszáma: (94) 312-356; (94) 506-645; (30) 956-6708
Fax száma: (94) 316-936
Elnök: Dr. Kövesdi Zoltán
Honlap cím: www.vasibekelteto.hu
E-mail cím: pergel.bea@vmkik.huVeszprém Megyei Békéltető Testület
Címe: 8200 Veszprém, Radnóti tér 1.
Telefonszáma: (88) 814-121; (88) 814-111
Fax száma: (88) 412-150
Elnök: Dr. Herjavecz Klára
Honlap cím: www.bekeltetesveszprem.hu
E-mail cím: info@bekeltetesveszprem.huZala Megyei Békéltető Testület
Címe: 8900 Zalaegerszeg, Petőfi utca 24.
Telefonszáma: (92) 550-513
Fax száma: (92) 550-525
Elnök: Dr. Molnár Sándor
Holap cím: www.bekelteteszala.hu
E-mail cím: zmbekelteto@zmkik.hu
- A békéltető testület hatáskörébe tartozik a Fogyasztói jogvita bírósági eljáráson kívüli rendezése. A békéltető testület feladata, hogy megkísérelje a Fogyasztói jogvita rendezése céljából egyezség létrehozását a felek között, ennek eredménytelensége esetén az ügyben döntést hoz a Fogyasztói jogok egyszerű, gyors, hatékony és költségkímélő érvényesítésének biztosítása érdekében. A békéltető testület a Fogyasztó vagy a Szolgáltató kérésére tanácsot ad a Fogyasztót megillető jogokkal és a Fogyasztót terhelő kötelezettségekkel kapcsolatban.
- Online adásvételi vagy online szolgáltatási szerződéssel összefüggő határon átnyúló Fogyasztói jogvita esetén a Fogyasztóvédelemért felelős miniszter által rendeletben kijelölt kamara által működtetett békéltető testület illetékes.
- A Fogyasztó panasza esetén igénybe veheti az Uniós online vitarendezési platformot. A platform igénybe vétele egy egyszerű regisztrációt igényel az Európai Bizottság rendszerében, ide kattintva. Ezt követően pedig bejelentkezés után nyújthatja be panaszát a Fogyasztó az online honlapon keresztül, amelynek címe: http://ec.europa.eu/odr
- Szolgáltatót a békéltető testületi eljárásban együttműködési kötelezettség terheli. Ennek keretében köteles a válasziratát megküldeni a békéltető testület számára és a meghallgatáson egyezség létrehozatalára feljogosított személy részvételét biztosítani. Amennyiben a vállalkozás székhelye vagy telephelye nem a területileg illetékes békéltető testületet működtető kamara szerinti megyébe van bejegyezve, a vállalkozás együttműködési kötelezettsége a Fogyasztó igényének megfelelő írásbeli egyezségkötés lehetőségének felajánlására terjed ki.
- Amennyiben a Fogyasztó nem fordul békéltető testülethez, vagy az eljárás nem vezetett eredményre, úgy a Fogyasztónak a jogvita rendezése érdekében lehetősége van bírósághoz fordulni. A pert keresetlevéllel kell megindítani, amelyben az alábbi információkat kell feltüntetni:
- az eljáró bíróságot;
- a feleknek, valamint a felek képviselőinek nevét, lakóhelyét és perbeli állását;
- az érvényesíteni kívánt jogot, az annak alapjául szolgáló tényeknek és azok bizonyítékainak előadásával;
- azokat az adatokat, amelyekből a bíróság hatásköre és illetékessége megállapítható;
- a bíróság döntésére irányuló határozott kérelmet. A keresetlevélhez csatolni kell azt az okiratot, illetve annak másolatát amelynek tartalmára bizonyítékként hivatkozik.
- A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény (továbbiakban: Szjt.) 1. § (1) bekezdése értelmében a weboldal szerzői műnek minősül, így annak minden része szerzői jogi védelem alatt áll.
- Miután a https://www.lord.shop.hu, mint weboldal szerzői jogi műnek minősül, tilos a https://www.lord.shop.hu weboldalon megjelenő tartalmak vagy azok bármely részletének letöltése (többszörözése), újra nyilvánossághoz történő közvetítése, más módon való felhasználása, elektronikus tárolása, feldolgozása és értékesítése a Szolgáltató írásos hozzájárulása nélkül. Felhasználó az ÁSZF-et és az adatkezelési tájékoztatót ugyanakkor bárminemű feltétel és korlátozás nélkül is letöltheti, azokat bármely formában tárolhatja.
- A https://www.lord.shop.hu weboldalról és annak adatbázisából bármilyen anyagot átvenni írásos hozzájárulás esetén is csak az adott weboldalra való hivatkozással lehet.
- A Szolgáltató fenntartja minden jogát szolgáltatásának valamennyi elemére, a domain-neveire, az azokkal képzett másodlagos domain nevekre valamint az internetes reklámfelületeire.
- Tilos a https://www.lord.shop.hu weboldal tartalmának, illetve egyes részeinek adaptációja vagy visszafejtése; a felhasználói azonosítók és jelszavak tisztességtelen módon történő létesítése; bármely olyan alkalmazás használata, amellyel a https://www.lord.shop.hu weboldalon vagy azok bármely része módosítható vagy indexelhető.
- A https://www.lord.shop.hu név szerzői jogi védelmet élvez, felhasználása a hivatkozás kivételével kizárólag a Szolgáltató írásos hozzájárulásával lehetséges.
- Felhasználó tudomásul veszi, hogy a felhasználási engedély nélküli felhasználás esetén Szolgáltatót kötbér illeti meg. A kötbér összege képenként bruttó 60.000 Ft, illetve szavanként bruttó 20 000 Ft. Felhasználó tudomásul veszi, hogy ezen kötbérkikötés nem túlzó, és ennek tudatában böngészi az oldalt. A szerzői jogi jogsértés esetén Szolgáltató közjegyzői ténytanúsítást alkalmaz, melynek összegét szintén a jogsértő felhasználóra hárítja.
A weboldal adatkezelési tájékoztatója elérhető itt.
Budapest, 2024. október 02.
Kereskedő neve: Lord Hungary Kft.
Kereskedő címe: 1097 Budapest, Gubacsi út 30.
Kereskedő e-mail címe: shop@lordeurope.com
Kereskedő telefonszáma: +36 70 416 4724
Alulírott kijelentem, hogy gyakorlom elállási jogomat az alábbiakban megjelölt termék(ek) adásvételére irányuló szerződés tekintetében:
Megrendelés időpontja:
Megrendelés száma:
A fogyasztó neve:
A fogyasztó címe:
A fogyasztó e-mail címe:
Kelt:
A fogyasztó aláírása (csak postai úton benyújtott elállás esetén):
Lord Hungary Kft.
Bevezetés
A Lord Hungary Kft. (1097 Budapest, Gubacsi út 30., adószám: 12369757-2-43, cégjegyzékszám/nyilvántartási szám: 01-09-671204) (a továbbiakban: Szolgáltató, adatkezelő) alá veti magát a következő szabályzatnak:
A természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről (általános adatvédelmi rendelet) AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2016/679 RENDELETE (2016. április 27.) szerint az alábbi tájékoztatást adjuk.
Jelen adatvédelmi szabályzat az alábbi oldalak adatkezelését szabályozza:
Az adatvédelmi szabályzat elérhető az alábbi oldalról: https://lord.shop.hu/adatkezelesi-tajekoztato/
A szabályzat módosításai a fenti címen történő közzététellel lépnek hatályba.
Az adatkezelő és elérhetőségei
Név: Lord Hungary Kft.
Székhely: 1097 Budapest, Gubacsi út 30.
E-mail: shop@lordeurope.com
Telefon: +36 70 416 4724
Fogalom meghatározások
- „személyes adat”: azonosított vagy azonosítható természetes személyre („érintett”) vonatkozó bármely információ; azonosítható az a természetes személy, aki közvetlen vagy közvetett módon, különösen valamely azonosító, például név, szám, helymeghatározó adat, online azonosító vagy a természetes személy testi, fiziológiai, genetikai, szellemi, gazdasági, kulturális vagy szociális azonosságára vonatkozó egy vagy több tényező alapján azonosítható;
- „adatkezelés”: a személyes adatokon vagy adatállományokon automatizált vagy nem automatizált módon végzett bármely művelet vagy műveletek összessége, így a gyűjtés, rögzítés, rendszerezés, tagolás, tárolás, átalakítás vagy megváltoztatás, lekérdezés, betekintés, felhasználás, közlés továbbítás, terjesztés vagy egyéb módon történő hozzáférhetővé tétel útján, összehangolás vagy összekapcsolás, korlátozás, törlés, illetve megsemmisítés;
- „adatkezelő”: az a természetes vagy jogi személy, közhatalmi szerv, ügynökség vagy bármely egyéb szerv, amely a személyes adatok kezelésének céljait és eszközeit önállóan vagy másokkal együtt meghatározza; ha az adatkezelés céljait és eszközeit az uniós vagy a tagállami jog határozza meg, az adatkezelőt vagy az adatkezelő kijelölésére vonatkozó különös szempontokat az uniós vagy a tagállami jog is meghatározhatja;
- „adatfeldolgozó”: az a természetes vagy jogi személy, közhatalmi szerv, ügynökség vagy bármely egyéb szerv, amely az adatkezelő nevében személyes adatokat kezel;
- „címzett”: az a természetes vagy jogi személy, közhatalmi szerv, ügynökség vagy bármely egyéb szerv, akivel vagy amellyel a személyes adatot közlik, függetlenül attól, hogy harmadik fél-e. Azon közhatalmi szervek, amelyek egy egyedi vizsgálat keretében az uniós vagy a tagállami joggal összhangban férhetnek hozzá személyes adatokhoz, nem minősülnek címzettnek; az említett adatok e közhatalmi szervek általi kezelése meg kell, hogy feleljen az adatkezelés céljainak megfelelően az alkalmazandó adatvédelmi szabályoknak;
- „az érintett hozzájárulása”: az érintett akaratának önkéntes, konkrét és megfelelő tájékoztatáson alapuló és egyértelmű kinyilvánítása, amellyel az érintett nyilatkozat vagy a megerősítést félreérthetetlenül kifejező cselekedet útján jelzi, hogy beleegyezését adja az őt érintő személyes adatok kezeléséhez;
- „adatvédelmi incidens”: a biztonság olyan sérülése, amely a továbbított, tárolt vagy más módon kezelt személyes adatok véletlen vagy jogellenes megsemmisítését, elvesztését, megváltoztatását, jogosulatlan közlését vagy az azokhoz való jogosulatlan hozzáférést eredményezi.
A személyes adatok:
- kezelését jogszerűen és tisztességesen, valamint az érintett számára átlátható módon kell végezni („jogszerűség, tisztességes eljárás és átláthatóság”);
- gyűjtése csak meghatározott, egyértelmű és jogszerű célból történjen, és azokat ne kezeljék ezekkel a célokkal össze nem egyeztethető módon; a 89. cikk (1) bekezdésének megfelelően nem minősül az eredeti céllal össze nem egyeztethetőnek a közérdekű archiválás céljából, tudományos és történelmi kutatási célból vagy statisztikai célból történő további adatkezelés („célhoz kötöttség”);
- az adatkezelés céljai szempontjából megfelelőek és relevánsak kell, hogy legyenek, és a szükségesre kell korlátozódniuk („adattakarékosság”);
- pontosnak és szükség esetén naprakésznek kell lenniük; minden észszerű intézkedést meg kell tenni annak érdekében, hogy az adatkezelés céljai szempontjából pontatlan személyes adatokat haladéktalanul töröljék vagy helyesbítsék („pontosság”);
- tárolásának olyan formában kell történnie, amely az érintettek azonosítását csak a személyes adatok kezelése céljainak eléréséhez szükséges ideig teszi lehetővé; a személyes adatok ennél hosszabb ideig történő tárolására csak akkor kerülhet sor, amennyiben a személyes adatok kezelésére a 89. cikk (1) bekezdésének megfelelően közérdekű archiválás céljából, tudományos és történelmi kutatási célból vagy statisztikai célból kerül majd sor, az e rendeletben az érintettek jogainak és szabadságainak védelme érdekében előírt megfelelő technikai és szervezési intézkedések végrehajtására is figyelemmel („korlátozott tárolhatóság”);
- kezelését oly módon kell végezni, hogy megfelelő technikai vagy szervezési intézkedések alkalmazásával biztosítva legyen a személyes adatok megfelelő biztonsága, az adatok jogosulatlan vagy jogellenes kezelésével, véletlen elvesztésével, megsemmisítésével vagy károsodásával szembeni védelmet is ideértve („integritás és bizalmas jelleg”).
Az adatkezelő felelős a fentiek megfelelésért, továbbá képesnek kell lennie e megfelelés igazolására („elszámoltathatóság”).
Az adatkezelő nyilatkozik, hogy adatkezelése a jelen pontban foglalt alapelveknek megfelelően történik.
Az adatgyűjtés ténye, a kezelt adatok köre és az adatkezelés célja:
Személyes adat | Az adatkezelés célja | Jogalap |
E-mail cím | Azonosítás lehetővé tétele valamint kapcsolattartás. A számlázással, vagy a szállítással kapcsolatos kérdések hatékonyabb egyeztetése. | a GDPR 6. cikk (1) bekezdés b) pontja és az Elker tv. 13/A. § (3) bekezdése. |
Vezeték-és keresztnév | A kapcsolatfelvételhez, a vásárláshoz, a szabályszerű számla kiállításához, az elállási jog gyakorlásához szükséges. | |
Telefonszám | Kapcsolattartás, a számlázással, vagy a szállítással kapcsolatos kérdések hatékonyabb egyeztetése. | |
Számlázási név és cím | A szabályszerű számla kiállítása, továbbá a szerződés létrehozása, tartalmának meghatározása, módosítása, teljesítésének figyelemmel kísérése, az abból származó díjak számlázása, valamint az azzal kapcsolatos követelések érvényesítése. A házhoz szállítás lehetővé tétele. | 6. cikk (1) bekezdés c) pontja, és a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény 169. § (2) bekezdése |
Szállítási név és cím (opcionális) | A házhoz szállítás lehetővé tétele. | a GDPR 6. cikk (1) bekezdés b) pontja és az Elker tv. 13/A. § (3) bekezdése. |
A vásárlás időpontja | Technikai művelet végrehajtása. | |
A vásárlás IP cím | Technikai művelet végrehajtása. |
Az érintettek köre:
A webshop minden vásárlója érintett. Az e-mail cím esetében nem szükséges, hogy személyes adatot tartalmazzon.
Az adatkezelés időtartama, az adatok törlésének határideje:
Ha a GDPR 17. cikk (1) bekezdésében foglalt feltételek valamelyike fennáll, úgy az érintett törlési kérelméig tart. Az érintett által megadott bármely személyes adat törléséről az adatkezelő a GDPR 19. cikke alapján, elektronikus úton tájékoztatja az érintettet. Ha az érintett törlési kérelme kiterjed az általa megadott e-mail címre is, akkor az adatkezelő a tájékoztatást követően az e-mail címet is törli. Kivéve a számviteli bizonylatok esetében, hiszen a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény 169. § (2) bekezdése alapján 8 évig meg kell őrizni ezeket az adatokat. Az érintett szerződéses adatai a polgárjogi elévülési idő leteltével törölhetőek az érintett törlési kérelme alapján.
A könyvviteli elszámolást közvetlenül és közvetetten alátámasztó számviteli bizonylatot (ideértve a főkönyvi számlákat, az analitikus, illetve részletező nyilvántartásokat is), legalább 8 évig kell olvasható formában, a könyvelési feljegyzések hivatkozása alapján visszakereshető módon megőrizni.
Az adatok megismerésére jogosult lehetséges adatkezelők személye, a személyes adatok címzettjei:
A személyes adatokat az adatkezelő, továbbá annak értékesítő és marketing munkatársai kezelhetik, a fenti alapelvek tiszteletben tartásával.
Az érintettek adatkezeléssel kapcsolatos jogainak ismertetése:
- Az érintett kérelmezheti az adatkezelőtől a rá vonatkozó személyes adatokhoz való hozzáférést, azok helyesbítését, törlését vagy kezelésének korlátozását, és
- az érintettnek joga van az adathordozhatósághoz, továbbá a hozzájárulás bármely időpontban történő visszavonásához.
A személyes adatokhoz való hozzáférést, azok törlését, módosítását, vagy kezelésének korlátozását, az adatok hordozhatóságát az alábbi módokon tudja érintett kezdeményezni:
- postai úton a 1097 Budapest, Gubacsi út 30. címen,
- e-mail útján a shop@lordeurope.com e-mail címen,
- telefonon a +36 70 416 4724 számon.
Az adatkezelés jogalapja:
1. a GDPR 6. cikk (1) bekezdés b) és c) pont,
2. Az elektronikus kereskedelemi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény (a továbbiakban: Elker tv.) 13/A. § (3) bekezdése:
A szolgáltató a szolgáltatás nyújtása céljából kezelheti azon személyes adatokat, amelyek a szolgáltatás nyújtásához technikailag elengedhetetlenül szükségesek. A szolgáltatónak az egyéb feltételek azonossága esetén úgy kell megválasztania és minden esetben oly módon kell üzemeltetnie az információs társadalommal összefüggő szolgáltatás nyújtása során alkalmazott eszközöket, hogy személyes adatok kezelésére csak akkor kerüljön sor, ha ez a szolgáltatás nyújtásához és az e törvényben meghatározott egyéb célok teljesüléséhez feltétlenül szükséges, azonban ebben az esetben is csak a szükséges mértékben és ideig.
3. A számviteli jogszabályoknak megfelelő számlát kiállítása esetén a 6. cikk (1) bekezdés c) pontja.
4. A szerződésből eredő követelések érvényesítése esetén a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:22. §-a szerint 5 év.
6:22. § [Elévülés]
(1) Ha e törvény eltérően nem rendelkezik, a követelések öt év alatt évülnek el.
(2) Az elévülés akkor kezdődik, amikor a követelés esedékessé válik.
(3) Az elévülési idő megváltoztatására irányuló megállapodást írásba kell foglalni.
(4) Az elévülést kizáró megállapodás semmis.
Tájékoztatjuk, hogy
- az adatkezelés szerződés teljesítéséhez és ajánlat adásához szükséges.
- köteles a személyes adatokat megadni, hogy tudjuk a rendelését teljesíteni.
- az adatszolgáltatás elmaradása azzal a következménnyel jár, hogy nem tudjuk a rendelését feldolgozni.
Az adatgyűjtés ténye, a kezelt adatok köre és az adatkezelés célja:
Személyes adat | Az adatkezelés célja | Jogalap |
E-mail cím | Azonosítás, a regisztráció lehetővé tétele valamint kapcsolattartás. A számlázással, vagy a szállítással kapcsolatos kérdések hatékonyabb egyeztetése. | a GDPR 6. cikk (1) bekezdés b) pontja és az Elker tv. 13/A. § (3) bekezdése. |
Jelszó | A felhasználói fiókba történő biztonságos belépést szolgálja. | |
Vezeték-és keresztnév | A kapcsolatfelvételhez, a vásárláshoz, a szabályszerű számla kiállításához, az elállási jog gyakorlásához szükséges. | |
Telefonszám | Kapcsolattartás, a számlázással, vagy a szállítással kapcsolatos kérdések hatékonyabb egyeztetése. | |
Számlázási név és cím | A szabályszerű számla kiállítása, továbbá a szerződés létrehozása, tartalmának meghatározása, módosítása, teljesítésének figyelemmel kísérése, az abból származó díjak számlázása, valamint az azzal kapcsolatos követelések érvényesítése. A házhoz szállítás lehetővé tétele. | 6. cikk (1) bekezdés c) pontja, és a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény 169. § (2) bekezdése |
Szállítási név és cím (opcionális) | A házhoz szállítás lehetővé tétele. | a GDPR 6. cikk (1) bekezdés b) pontja és az Elker tv. 13/A. § (3) bekezdése. |
A vásárlás/regisztráció időpontja | Technikai művelet végrehajtása. | |
A vásárlás/regisztrációkori IP cím | Technikai művelet végrehajtása. |
A regisztrációval kapcsolatos adatkezelés jogszabályi háttere:
Az adatkezelés jogszabályi hátterét az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (Infotv.)
A regisztrációval kapcsolatos adatkezelés jogalapja:
Az adatkezelés jogalapja a felhasználó önkéntes hozzájárulása, hogy a webáruház használata közben megadott személyes adatai felhasználásra kerüljenek, illetve az Infotv. 5. § (1) bekezdése és a 2001. évi CVIII. törvény 13/A. § (3) bekezdése.
A regisztrációval kapcsolatos adatkezelés célja:
Az Adatkezelés célja kizárólag a felhasználókkal történő kapcsolattartás megkönnyítése, adott esetben bizonyos szolgáltatások személyre szabott nyújtása, új és akciós termékek ismertetése.
Regisztrációval kapcsolatos adatkezelés időtartama:
Az adatkezelő az adatokat az érintett adattörléssel kapcsolatos kéréséig kezeli.
Az úgynevezett „Szükséges Cookie-k” (ezek az úgynevezett: Az úgynevezett „jelszóval védett munkamenethez használt cookie”, „bevásárlókosárhoz szükséges cookie-k”, „biztonsági cookie-k”, ”Funkcionális cookie-k”, és a „weboldal statisztikájának kezeléséért felelős cookie-k”) használatához nem szükséges előzetes hozzájárulást kérni az érintettektől. Ezek olyan, az oldal működéséhez szükséges sütik, amelyek biztosítják, hogy a webáruház minden funkciója elérhetővé váljon és biztonságos legyen a használata. Ezek a sütik nem tárolnak személyes adatokat. Ezen sütik adatkezelési időtartama az érintett süti törléséig tart.
Az adatkezelés ténye, a kezelt adatok köre:
A weboldal használat során a Szolgáltató kisméretű, a felhasználóval közvetlenül kapcsolatba nem hozható adatokat is tartalmazó adatfájlokat (sütiket) telepít a felhasználó számítógépére adatfeljegyzés, a felhasználó azonosítása, a felhasználó további látogatásainak megkönnyítése céljából. Az adatfájlok használata során a Adatkezelőhöz került adatokat az Adatkezelő nem kapcsolja az adott Felhasználó azonosító adataihoz. A webáruház használata során a Adatkezelő az Érintettel kapcsolatban az alábbi adatokat rögzíti és kezeli:
- az Felhasználó által használt IP cím;
- a böngésző típusa;
- a böngészésre használt eszköz operációs rendszerének jellemzői;
- a látogatás időpontja;
- a meglátogatott oldalak
Az érintettek köre:
A weboldalt látogató valamennyi érintett.
Az adatkezelés célja:
A felhasználók azonosítása és a látogatók nyomon követése.
Az adatkezelés időtartama, az adatok törlésének határideje:
Süti típusa | Leírás | Adatkezelés időtartama |
Működést biztosító cookie-k | A funkcionális sütik biztosítanak néhány olyan hasznos funkciót, mint pl. tartalmak megosztása a közösségi oldalakon és egyéb külső szolgáltatások működtetése. | 6 hónap |
Teljesítményt mérő cookie-k | A teljesítményt mérő sütiknek köszönhetően kapunk információt a weboldal sebességéről, oldalak elérhetőségéről stb., így tudjuk fokozni a felhasználói élményt. | 1 perc |
Statisztikai cookie-k | Az analitikai sütik segítenek nekünk abban, hogy a felhasználói szokásokat vizsgálva jobb szolgáltatásokat nyújthassunk neked. | 1 nap – 2 év |
Marketing célú cookie-k | A marketing célú sütik abban segítenek, hogy csak olyan reklámokat mutassunk neked, amelyek valóban érdekelhetnek téged. | 3 hónap |
Az adatok megismerésére jogosult lehetséges adatkezelők személye:
A sütik (cookie-k) használatával nem kezel személyes adatokat az adatkezelő.
Az érintettek adatkezeléssel kapcsolatos jogainak ismertetése:
Az érintettnek lehetőségük van a sütiket (cookie-kat) törölni a böngészők Eszközök/Beállítások menüjében általában az Adatvédelem menüpont beállításai alatt.
Süti (cookie) kezelés jogszabályi háttere:
A süti kezeléssel kapcsolatos adatkezelést az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (Infotv.) valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló rész tartalmazza. Az adatkezelés jogalapja az Infotv. 5. § (1) bekezdés a) pontja alapján a Felhasználó hozzájárulása.
Az adatkezelés jogalapja:
Az érintettől hozzájárulás nem szükséges, amennyiben a sütik (cookie-k) használatának kizárólagos célja az elektronikus hírközlő hálózaton keresztül történő közléstovábbítás vagy arra az előfizető vagy felhasználó által kifejezetten kért, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatás nyújtásához a szolgáltatónak feltétlenül szüksége van.
Sütik (cookie-k) engedélyezése és törlése az egyes böngészőkben
A legtöbb böngésző, amelyet felhasználóink használnak, lehetővé teszi annak beállítását, hogy mely sütik (cookie-kat) kell menteni és lehetővé teszi, hogy (meghatározott) sütik (cookie-k) újra törlésre kerüljenek. Amennyiben Ön a süti (cookie) mentését meghatározott weboldalakon korlátozza vagy harmadik fél sütijeit (cookie-jait) nem engedélyezi, úgy ez bizonyos körülmények között oda vezethet, hogy weboldalunk többé nem használható teljes egészében. Itt talál információkat arra vonatkozóan, hogy a szokásos böngészők esetében hogyan tudja a süti (cookie) beállításokat testre szabni:
Google Chrome (Cookie-k törlése, engedélyezése és kezelése a Chrome-ban – Számítógép – Google Chrome Súgó)
Internet Explorer (Cookie-k törlése és kezelése (microsoft.com))
Microsoft Edge (A Microsoft Edge, a böngészési adatok és az adatvédelem)
Firefox (Továbbfejlesztett követés elleni védelem az asztali Firefoxban | Firefox súgó (mozilla.org))
Safari (Sütik és webhelyadatok kezelése a Mac gép Safari alkalmazásában – Apple Támogatás)
Részletes süti (cookie) lista
Süti (cookie) | Szolgáltató | Típus | Leírás | Adatkezelés időtartama |
test_cookie | .doubleclick.net | Marketing célú cookie | A test_cookie-t a doubleclick.net állítja be, és arra szolgál, hogy meghatározza, hogy a felhasználó böngészője támogatja-e a sütiket. | 15 perc |
fr |
.facebook.com | Marketing célú cookie | A Facebook ezt a sütit azért állítja be, hogy releváns hirdetéseket jelenítsen meg a felhasználóknak a felhasználói viselkedés nyomon követése révén az interneten, a Facebook pixellel vagy Facebook Social Pluginnal rendelkező oldalakon. | 3 hónap |
_gcl_au | .lord.shop.hu | Statisztikai cookie | A Google Tag Manager által a szolgáltatásait használó weboldalak hirdetési hatékonyságának kikísérletezéséhez. | 3 hónap |
_ga_EVQV6JRBV1 | .lord.shop.hu | Statisztikai cookie | Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. | 2 év |
_ga | .lord.shop.hu | Statisztikai cookie | A Google Analytics által telepített _ga cookie kiszámítja a látogatói, munkamenet- és kampányadatokat, valamint nyomon követi a webhely használatát a webhely analitikai jelentése számára. A cookie névtelenül tárolja az információkat, és egy véletlenszerűen generált számot rendel az egyedi látogatók felismeréséhez. | 2 év |
UnasServiceProxyID | www.lord.shop.hu | Működést biztosító cookie | munkamenet | |
UnasID | www.lord.shop.hu | Működést biztosító cookie | munkamenet | |
UN_exitpopup_visit_all | www.lord.shop.hu | Működést biztosító cookie | 1 hónap | |
twk_idm_key | www.lord.shop.hu | Működést biztosító cookie | munkamenet | |
TawkConnectionTime |
www.lord.shop.hu | Működést biztosító cookie | Ez a süti megjegyzi a végfelhasználót, hogy a korábbi csevegések azonosíthatók legyenek a szolgáltatás javítása érdekében. | munkamenet |
IDE | .doubleclick.net | Marketing célú cookie | Ezt a cookie-t a Doubleclick állítja be, és információt szolgáltat arról, hogy a végfelhasználó hogyan használja a weboldalt, és milyen reklámokat látott a végfelhasználó az említett weboldal meglátogatása előtt. | 1 év |
Google Ads konverziókövetés használata
- A „Google Ads” nevű online reklámprogramot használja az adatkezelő, továbbá annak keretein belül igénybe veszi a Google konverziókövető szolgáltatását. A Google konverziókövetés a Google Inc. elemző szolgáltatása (1600 Amphitheatre Parkway, Mountain View, CA 94043, USA; „Google“).
- Amikor Felhasználó egy weboldalt Google-hirdetés által ér el, akkor egy a konverziókövetéshez szükséges cookie kerül a számítógépére. Ezeknek a cookie-knak az érvényessége korlátozott, és nem tartalmaznak semmilyen személyes adatot, így a Felhasználó nem is azonosítható általuk.
- Amikor a Felhasználó a weboldal bizonyos oldalait böngészi, és a cookie még nem járt le, akkor a Google és az adatkezelő is láthatja, hogy Felhasználó a hirdetésre kattintott.
- Minden Google Ads ügyfél másik cookie-t kap, így azokat az Ads ügyfeleinek weboldalain keresztül nem lehet nyomon követni.
- Az információk – melyeket a konverziókövető cookie-k segítségével szereztek – azt a célt szolgálják, hogy az Ads konverziókövetést választó ügyfeleinek számára konverziós statisztikákat készítsenek. Az ügyfelek így tájékozódnak a hirdetésükre kattintó és konverziókövető címkével ellátott oldalra továbbított felhasználók számáról. Azonban olyan információkhoz nem jutnak hozzá, melyekkel bármelyik felhasználót azonosítani lehetne.
- Ha nem szeretne részt venni a konverziókövetésben, akkor ezt elutasíthatja azáltal, hogy böngészőjében letiltja a cookie-k telepítésének lehetőségét. Ezután Ön nem fog szerepelni a konverziókövetési statisztikákban.
- További információ valamint a Google adatvédelmi nyilatkozata az alábbi oldalon érhető el: Adatvédelmi irányelvek – Adatvédelmi és Általános Szerződési Feltételek – Google
A Google Analytics alkalmazása
- Ez a honlap a Google Analytics alkalmazást használja, amely a Google Inc. („Google”) webelemző szolgáltatása. A Google Analytics úgynevezett „cookie-kat”, szövegfájlokat használ, amelyeket a számítógépére mentenek, így elősegítik Felhasználó által látogatott weblap használatának elemzését.
- A Felhasználó által használt weboldallal kapcsolatos cookie-kkal létrehozott információk rendszerint a Google egyik USA-beli szerverére kerülnek és tárolódnak. Az IP-anonimizálás weboldali aktiválásával a Google a Felhasználó IP-címét az Európai Unió tagállamain belül vagy az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes más államokban előzőleg megrövidíti.
- A teljes IP-címnek a Google USA-ban lévő szerverére történő továbbítására és ottani lerövidítésére csak kivételes esetekben kerül sor. Eme weboldal üzemeltetőjének megbízásából a Google ezeket az információkat arra fogja használni, hogy kiértékelje, hogyan használta a Felhasználó a honlapot, továbbá, hogy a weboldal üzemeltetőjének a honlap aktivitásával összefüggő jelentéseket készítsen, valamint, hogy a weboldal- és az internethasználattal kapcsolatos további szolgáltatásokat teljesítsen.
- A Google Analytics keretein belül a Felhasználó böngészője által továbbított IP-címet nem vezeti össze a Google más adataival. A cookie-k tárolását a Felhasználó a böngészőjének megfelelő beállításával megakadályozhatja, azonban felhívjuk figyelmét, hogy ebben az esetben előfordulhat, hogy ennek a honlapnak nem minden funkciója lesz teljes körűen használható. Megakadályozhatja továbbá, hogy a Google gyűjtse és feldolgozza a cookie-k általi, a Felhasználó weboldalhasználattal kapcsolatos adatait (beleértve az IP-címet is), ha letölti és telepíti a következő linken elérhető böngésző plugint. https://tools.google.com/dlpage/gaoptout?hl=hu
A gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény 6. §-a értelmében Felhasználó előzetesen és kifejezetten hozzájárulhat ahhoz, hogy Szolgáltató reklámajánlataival, egyéb küldeményeivel a regisztrációkor megadott elérhetőségein megkeresse.
Továbbá Ügyfél a jelen tájékoztató rendelkezéseit szem előtt tartva hozzájárulhat ahhoz, hogy Szolgáltató a reklámajánlatok küldéséhez szükséges személyes adatait kezelje.
Szolgáltató nem küld kéretlen reklámüzenetet, és Felhasználó korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen leiratkozhat az ajánlatok küldéséről. Ebben az esetben Szolgáltató minden – a reklámüzenetek küldéséhez szükséges – személyes adatát törli nyilvántartásából és további reklámajánlataival nem keresi meg a Felhasználót. Felhasználó a reklámokról leiratkozhat az üzenetben lévő linkre kattintva.
Az adatgyűjtés ténye, a kezelt adatok köre és az adatkezelés célja:
Személyes adat | Az adatkezelés célja | Jogalap |
Név, e-mail cím. | Azonosítás, a hírlevélre/akciós kuponokra való feliratkozás lehetővé tétele. | Az érintett hozzájárulása,6. cikk (1) bekezdés a) pontja. A gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény 6. § (5) bekezdése. |
A feliratkozás időpontja | Technikai művelet végrehajtása. | |
A feliratkozás kori IP cím | Technikai művelet végrehajtása. |
Az érintettek köre:
A hírlevélre feliratkozó valamennyi érintett.
Az adatkezelés célja:
reklámot tartalmazó elektronikus üzenetek (e-mail) küldése az érintett részére, tájékoztatás nyújtása az aktuális információkról, termékekről, akciókról, új funkciókról stb.
Az adatkezelés időtartama, az adatok törlésének határideje:
a hozzájáruló nyilatkozat visszavonásáig, azaz a leiratkozásig tart az adatkezelés.
Az adatok megismerésére jogosult lehetséges adatkezelők személye, a személyes adatok címzettjei
A személyes adatokat az adatkezelő, továbbá annak értékesítő és marketing munkatársai kezelhetik, a fenti alapelvek tiszteletben tartásával.
Az érintettek adatkezeléssel kapcsolatos jogainak ismertetése:
- Az érintett kérelmezheti az adatkezelőtől a rá vonatkozó személyes adatokhoz való hozzáférést, azok helyesbítését, törlését vagy kezelésének korlátozását, valamint
- tiltakozhat a személyes adatainak kezelése ellen és
- az érintettnek joga van az adathordozhatósághoz, továbbá a hozzájárulás bármely időpontban történő visszavonásához.
A személyes adatokhoz való hozzáférést, azok törlését, módosítását, vagy kezelésének korlátozását, az adatok hordozhatóságát, illetve tiltakozását az alábbi módokon tudja érintett kezdeményezni:
- postai úton a 1097 Budapest, Gubacsi út 30. címen,
- e-mail útján a shop@lordeurope.com e-mail címen,
- telefonon a +36 70 416 4724 számon
Tájékoztatjuk, hogy
- az adatkezelés az Ön hozzájárulásán és a szolgáltató jogos érdekén alapul.
- köteles a személyes adatokat megadni, ha hírlevelet szeretne kapni tőlünk.
- az adatszolgáltatás elmaradása azzal a következménnyel jár, hogy nem tudunk Önnek hírlevelet küldeni.
- tájékoztatjuk, hogy a hozzájárulását bármikor vissza tudja vonni a leiratkozásra kattintással.
- a hozzájárulás visszavonása nem érinti a hozzájáruláson alapuló, a visszavonás előtti adatkezelés jogszerűségét.
- Az érintett bármikor, ingyenesen leiratkozhata hírlevélről.
Az adatgyűjtés ténye, a kezelt adatok köre és az adatkezelés célja:
Személyes adat | Az adatkezelés célja | Jogalap |
Vezeték-és keresztnév | Azonosítás, kapcsolattartás. | 6. cikk (1) bekezdés c) pontja, és a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény 17/A. § (7) bekezdése. |
E-mail cím | Kapcsolattartás. | |
Telefonszám | Kapcsolattartás. | |
Számlázási név és cím | Azonosítás, a megrendelt termékekkel kapcsolatosan felmerülő minőségi kifogások, kérdések és problémák kezelése. |
Az érintettek köre:
A weboldalon vásárló és minőségi kifogással élő, panaszt tevő valamennyi érintett.
Az adatkezelés időtartama, az adatok törlésének határideje:
A kifogásról felvett jegyzőkönyv, átirat és az arra adott válasz másolati példányait a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény 17/A. § (7) bekezdése alapján 3 évig kell megőrizni.
Az adatok megismerésére jogosult lehetséges adatkezelők személye, a személyes adatok címzettjei:
A személyes adatokat az adatkezelő, továbbá annak értékesítő és marketing munkatársai kezelhetik, a fenti alapelvek tiszteletben tartásával.
Az érintettek adatkezeléssel kapcsolatos jogainak ismertetése:
- Az érintett kérelmezheti az adatkezelőtől a rá vonatkozó személyes adatokhoz való hozzáférést, azok helyesbítését, törlését vagy kezelésének korlátozását, és
- az érintettnek joga van az adathordozhatósághoz, továbbá a hozzájárulás bármely időpontban történő visszavonásához
A személyes adatokhoz való hozzáférést, azok törlését, módosítását, vagy kezelésének korlátozását, az adatok hordozhatóságát az alábbi módokon tudja érintett kezdeményezni:
- postai úton a 1097 Budapest, Gubacsi út 30. címen,
- e-mail útján a shop@lordeurope.com e-mail címen,
- telefonon a +36 70 416 4724 számon.
Tájékoztatjuk, hogy
- a személyes adat szolgáltatása jogi kötelezettségen alapul.
- a szerződés megkötésének előfeltétele a személyes adatok kezelése.
- köteles a személyes adatokat megadni, hogy panaszát kezelni tudjuk.
- az adatszolgáltatás elmaradása azzal a következménnyel jár, hogy nem tudjuk kezelni a hozzánk beérkezett panaszát.
„címzett”: az a természetes vagy jogi személy, közhatalmi szerv, ügynökség vagy bármely egyéb szerv, akivel vagy amellyel a személyes adatot közlik, függetlenül attól, hogy harmadik fél-e.
Adatfeldolgozók (akik, az adatkezelő nevében végzik az adatkezelést)
Az adatkezelő a saját adatkezelési tevékenységeinek elősegítése céljából, továbbá érintettel kötött szerződés-, illetve a jogszabályok által támasztott kötelezettségeinek teljesítése érdekében adatfeldolgozókat vesz igénybe.
Az adatkezelő nagy hangsúlyt fektet arra, hogy kizárólag olyan adatfeldolgozókat vegyen igénybe, akik vagy amelyek megfelelő garanciákat nyújtanak az adatkezelés GDPR-ban foglalt követelményeinek való megfelelését és az érintettek jogainak védelmét biztosító, megfelelő technikai és szervezési intézkedések végrehajtására.
Az adatfeldolgozó és bármely, az adatkezelő vagy az adatfeldolgozó irányítása alatt eljáró, a személyes adatokhoz hozzáféréssel rendelkező személy a jelen szabályzatban foglalt személyes adatokat kizárólag az adatkezelő utasításának megfelelően kezeli.
Az adatfeldolgozó tevékenységeiért az adatkezelő jogi felelősséggel tartozik. Az adatfeldolgozó csak abban az esetben tartozik felelősséggel az adatkezelés által okozott károkért, ha nem tartotta be a GDPR-ban meghatározott, kifejezetten az adatfeldolgozókat terhelő kötelezettségeket, vagy ha az adatkezelő jogszerű utasításait figyelmen kívül hagyta, vagy azokkal ellentétesen járt el.
Az adatfeldolgozónak az adatok kezelését érintően érdemi döntéshozatala nincsen.
Az adatkezelő az informatikai háttér biztosítására tárhely-szolgáltatót, a megrendelt termékek kiszállítására futárszolgálatot, mint adatfeldolgozót vehet igénybe.
A szállítással kapcsolatos adatkezelési információk
Az adatgyűjtés ténye, a kezelt adatok köre és az adatkezelés célja:
Személyes adat | Az adatkezelés célja |
Vezeték-és keresztnév | Azonosítás, kapcsolattartás. |
E-mail cím | Kapcsolattartás. |
Telefonszám | Kapcsolattartás. |
Számlázási és/vagy szállítási név és cím | Azonosítás, a megrendelt termékekkel kapcsolatosan felmerülő minőségi kifogások, kérdések és problémák kezelése. |
A szállítással kapcsolatos adatkezelés jogszabályi háttere:
Az adatkezelés jogszabályi hátterét az információs önrendelkezési jogról és azinformációszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (Infotv.)
A szállítással kapcsolatos adatkezelés jogalapja:
Az adatkezelés jogalapja a felhasználó önkéntes hozzájárulása, hogy a webáruház használata közben megadott személyes adatai felhasználásra kerüljenek, illetve az Infotv. 5. § (1) bekezdése és a 2001. évi CVIII. törvény 13/A. § (3) bekezdése.
A szállítással kapcsolatos adatkezelés célja:
A megrendelt áru kézbesítése, illetve értesítés a kézbesítés idejéről.
A szállítással kapcsolatos adatkezelés időtartama:
Az Adatkezelő az adatokat az érintett adattörlésével kapcsolatos kéréséig de legalább a kiszállítás visszaigazolásig kezeli.
A számlázással kapcsolatos adatkezelési információk
Az adatgyűjtés ténye, a kezelt adatok köre és az adatkezelés célja:
Személyes adat | Az adatkezelés célja |
Vezeték-és keresztnév | Azonosítás, kapcsolattartás. |
E-mail cím | Kapcsolattartás. |
Telefonszám | Kapcsolattartás. |
Számlázási név és cím |
A számlázással kapcsolatos adatkezelés jogszabályi háttere:
A számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (Sztv.) rendelkezése jelenti és az adatkezelés jogszabályi hátterét az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (Infotv.)
A számlázással kapcsolatos adatkezelés jogalapja:
Az adatkezelés jogalapja a felhasználó önkéntes hozzájárulása, hogy a webáruház használata közben megadott személyes adatai felhasználásra kerüljenek, illetve az Infotv. 5. § (1) bekezdése és a 2001. évi CVIII. törvény 13/A. § (3) bekezdése.
A számlázással kapcsolatos adatkezelés célja:
A Sztv. 169. § (1)-(2) bekezdése alapján könyvviteli elszámolást közvetlenül és közvetetten alátámasztó számviteli bizonylatok megőrzésének kötelezettségének betartása.
Szolgáltató a vásárló adatait csak a szerződés teljesítése és a szerződés feltételeinek későbbi bizonyítása érdekében tárolja a szerződés fennállásának ideje alatt.
A számlázással kapcsolatos adatkezelés időtartama:
Az Adatkezelő az érintett adatit a 2000. évi C. törvény 169. § alapján legalább 8 évig köteles megőrizni.
Egyes adatfeldolgozók
Adatfeldolgozói tevékenység | Név, cím, elérhetőség |
Tárhely-szolgáltatás |
UNAS Online Kft. Székhely: H-9400 Sopron, Kőszegi út 14. Adószám: 14114113-2-08 Cégjegyzékszám: 08-09-015594 Nyilvántartó hatóság: Győri Törvényszék Cégbírósága Nyilvántartásba vétel dátuma: 2007. 11. 29. E-mail: unas@unas.hu |
Egyéb adatfeldolgozó (pl. online számlázás, webfejlesztés, marketing) |
Online számlázás (számlázz.hu) KBOSS.hu Kft. Székhely: 1031 Budapest, Záhony utca 7. E-mail: info@szamlazz.hu |
Rendelés kezelés (CloudERP) CloudERP.hu Kft. 1149 Budapest, Nagy Lajos király útja 117. 1. emelet 1 info@clouderp.hu +36 30 977 7218 |
|
Rendelés kezelés és számlázás: Skylon Enterprise Kft. 4064 Nagyhegyes, Bartók Béla utca 32. +36308839385 |
Adattovábbítás harmadik fél részére
„harmadik fél”: az a természetes vagy jogi személy, közhatalmi szerv, ügynökség vagy bármely egyéb szerv, amely nem azonos az érintettel, az adatkezelővel, az adatfeldolgozóval vagy azokkal a személyekkel, akik az adatkezelő vagy adatfeldolgozó közvetlen irányítása alatt a személyes adatok kezelésére felhatalmazást kaptak.
A harmadik fél adatkezelők a saját nevükben, a saját adatvédelmi szabályzatuknak megfelelően kezelik az általunk közölt személyes adatokat.
Adatkezelő tevékenysége | Név, cím, elérhetőség |
Fuvarozás | GLS General Logistics Systems Hungary Csomag-Logisztikai Kft. 2351 Alsónémedi, Európa u. 2. E-mail:info@gls-hungary.com Telefonszám: +36 29 886 694 |
Online fizetés | Barion Payment Zrt. Cím: 1117 Budapest, Infopark sétány 1. I. épület 5. emelet 5 E-mail: compliance@barion.com, Telefonszám: +36 1 464 7099 |
Hírlevélküldő szolgáltató | Creon Heroes Zrt. Cím: 5561 Békésszentandrás, Dr. Dunay A. u. 1 E-mail: hello@creon.io Telefonszám: +36 20 222 0011 |
Külső minősítő rendszerek | A vásárlók e-mail címének tárolására az Árukereső (Online Comparison Shopping Kft. (1074 Budapest, Rákóczi út 70-72., Adószám: 24868291-2-42, Cégjegyzékszám: 01-09-186759) adatfeldolgozó megbízással rendelkezik a Megbízható Bolt Programhoz kapcsolódó vásárlói elégedettség-felmérés céljából. Az itt történő vásárlások után a vásárló e-mail címe az Árukereső részére továbbításra kerül. Az adattovábbítás célja: vásárlói visszajelzés igénylése és megjelenítése. Az adatfeldolgozásra így továbbított átadott e-mail címet, mint személyes adatot utasításunkra az Online Comparison Shopping Kft. kezeli, megfelelő írásbeli szerződés és adatvédelmi feltételek mellett. |
Chat szolgáltatás |
Tawk.to inc. 187 East Warm Springs Rd, SB119 Las Vegas, NV, 89119 Tájékoztatjuk felhasználóinkat, hogy a Weboldalon található chat szolgáltatást külső szolgáltató nyújtja részünkre: A szolgáltatást a www.tawk.to weboldalon elérhető lettországi szolgáltató nyújtja számunkra. A szolgáltató adatvédelemmel kapcsolatos információi az alábbi helyen érhetőek el: www.tawk.to/data-protection. A tawk.to.inc székhelye szerinti állam adatkezelési jogszabályai az Európai Unió tagállamaiban hatályos adatvédelmi szabályoknak megfelelnek. |
EGYÉB ADATFELDOLGOZÓK
Adatfeldolgozó megnevezése és elérhetősége:
M.I. Solution Kft. 2030, Érd, Esztergályos utca 57. 06 20/362-8289 info@miclub.hu |
- Adatfeldolgozó által ellátott tevékenység: Különböző extra funkciók (pl. hírlevél-küldés) használata.
- Az adatkezelés ténye, a kezelt adatok köre: A szolgáltatás használata során az érintett által megadott valamennyi személyes adat.
- Az érintettek köre: A weboldalt használó valamennyi érintett.
- Az adatkezelés célja: Az adatfeldolgozó által nyújtott szolgáltatások működtetése a weboldalon.
- Az adatkezelés időtartama, az adatok törlésének határideje: Az adatkezelő és az adatfeldolgozó közötti megállapodás megszűnéséig, vagy az érintettnek az adatfeldolgozó felé intézett törlési kérelméig tart az adatkezelés.
- Az adatfeldolgozás jogalapja: a Felhasználó hozzájárulása, a GDPR 6. cikk (1) bekezdés a) és c) pontja, illetve az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény 13/A. § (3) bekezdése.
- Az adatfeldolgozó tevékenysége: A https://www.lord.shop.hu (webáruház neve) a jobb ügyfél élmény és az eredményesebb tájékoztatás érdekében az M.I. rendszerét használja (M.I. Solution Kft., Magyarország, 2030, Érd, Esztergályos utca 57., www.miclub.hu), mely az Ön számítógépén tárolt szöveges fájlokat alkalmaz (sütik). Ezek a sütik eltárolják a webáruházunk felületén történt tevékenységét (kattintások). Az általunk használt szoftver és a sütik segítségével tudjuk megbecsülni, hogy Önt melyik termékünk, vagy szolgáltatásunk érdekelheti, ami segít nekünk abban, hogy Önnek olyan tartalmú emailt küldhessünk automatizáltan, mely informatív és arról szól, ami Önt érdekelheti. Amennyiben nem szeretne ilyen típusú leveleket kapni, illetve nem szeretné, hogy az Ön tevékenységét ilyen céllal kövessük, kérjük bármelyik levél láblécében levő “leiratkozás” feliratra kattintva azonnal leáll mind az automatán előállított levelek küldése, mind az Ön-, webáruházunkban történő tevékenységének nyomonkövetése.
Ezen túl webáruházunk felületén történő böngészés során kizárólag olyan sütit helyezünk el a gépén, mely a marketingünk optimalizálásához segít hozzá és semmilyen esetben sem köthetőek az így gyűjtött adatok egy konkrét személyhez.
Adatfeldolgozó megnevezése és elérhetősége:
Utánvét Ellenőr Kft. Adószám: 32393640-2-14 |
A Közös Adatkezelési Szerződés által szabályozott adatkezelés összefoglaló leírása:
Adatkezelés leírása: a Webáruház az Érintett által vásárolt termék kiszállításának sikerességéről (rendelést átvette/nem vette át), valamint az Érintett (SHA256 algoritmussal) álnevesített e-mail címét az Utánvét Ellenőr szolgáltatásba elküldi, ahol Szolgáltató ezeket az adatokat eltárolja és azokat a szolgáltatást igénybe vevő más webáruházak részére azok manuális vagy automatizált lekérésére megküldi.
Kezelt adatok köre: az Érintett e-mail címe, az Érintett által a Webáruházban bonyolított vásárlásainak száma és azokhoz kapcsolódó sikeresen kiszállított csomagok és sikertelenül kiszállítani megkísérelt csomagok száma.
Adatkezelés célja: az Érintett által, szerződésszegéssel potenciálisan okozott károk bekövetkeztének elkerülése vagy azok minimalizálása azáltal, hogy az Utánvét Ellenőrben elérhető kódolt adatok felhasználásával a Honlap rendszere automatikusan olyan fizetési lehetőségeket kínál fel az Érintett részére, amelyek a korábbi megrendeléseinek a tényleges átvételétől függnek (nem vette át, visszautasította az átvételt, nem az Érintett rendelt stb.).
Adatkezelés jogalapja: GDPR 6. cikk (1) bekezdés f) pontja alapján Adatkezelők jogos érdeke, a vásárló szerződésszegő magatartásával okozott károk csökkentéséhez fűződő jogos érdek.
Adatkezelés időtartama: Adatkezelők az adatfelvétel időpontjától számított 8 évig kezelik ezen adatokat.
További tájékoztatók az alábbi szövegekre kattintva érhetők el:
- Az adatgyűjtés ténye, a kezelt adatok köre: Facebook/Instagram stb. közösségi oldalakon regisztrált neve, illetve a felhasználó nyilvános profilképe.
- Az érintettek köre: Valamennyi érintett, aki regisztrált a Facebook/Instagram stb. közösségi oldalakon, és „lájkolta” a Szolgáltató közösségi oldalát, illetve a közösségi oldalon keresztül felvette a kapcsolatot az adatkezelővel.
- Az adatgyűjtés célja: A közösségi oldalakon, a weboldal egyes tartalmi elemeinek, termékeinek, akcióinak vagy magának a weboldalnak a megosztása, illetve „lájkolása”, követése, népszerűsítése.
- Az adatkezelés időtartama, az adatok törlésének határideje, az adatok megismerésére jogosult lehetséges adatkezelők személye és az érintettek adatkezeléssel kapcsolatos jogainak ismertetése: Az adatok forrásáról, azok kezeléséről, illetve az átadás módjáról, és jogalapjáról az adott közösségi oldalon tájékozódhat az érintett. Az adatkezelés a közösségi oldalakon valósul meg, így az adatkezelés időtartamára, módjára, illetve az adatok törlési és módosítási lehetőségeire az adott közösségi oldal szabályozása vonatkozik.
- Az adatkezelés jogalapja: az érintett önkéntes hozzájárulása személyes adatai kezeléséhez a közösségi oldalakon.
- Amennyiben az adatkezelő szolgáltatásaink igénybevétele során kérdés merülne fel, esetleg problémája lenne az érintettnek, a honlapon megadott módokon (telefon, e-mail, közösségi oldalak stb.) kapcsolatba léphet az adatkezelővel.
- Adatkezelő a beérkezett e-maileket, üzeneteket, telefonon, Facebook-on stb. megadott adatokat az érdeklődő nevével és e-mail címével, valamint más, önként megadott személyes adatával együtt, az adatközléstől számított legfeljebb 2 év elteltével törli.
- E tájékoztatóban fel nem sorolt adatkezelésekről az adat felvételekor adunk tájékoztatást.
- Kivételes hatósági megkeresésre, illetőleg jogszabály felhatalmazása alapján más szervek megkeresése esetén a Szolgáltató köteles tájékoztatás adására, adatok közlésére, átadására, illetőleg iratok rendelkezésre bocsátására.
- A Szolgáltató ezen esetekben a megkereső részére – amennyiben az a pontos célt és az adatok körét megjelölte – személyes adatot csak annyit és olyan mértékben ad ki, amely a megkeresés céljának megvalósításához elengedhetetlenül szükséges.
1. A hozzáférés joga
Ön jogosult arra, hogy az adatkezelőtől visszajelzést kapjon arra vonatkozóan, hogy személyes adatainak kezelése folyamatban van-e, és ha ilyen adatkezelés folyamatban van, jogosult arra, hogy a személyes adatokhoz és a rendeletben felsorolt információkhoz hozzáférést kapjon.
2. A helyesbítéshez való jog
Ön jogosult arra, hogy kérésére az adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül helyesbítse az Önre vonatkozó pontatlan személyes adatokat. Figyelembe véve az adatkezelés célját, Ön jogosult arra, hogy kérje a hiányos személyes adatok – egyebek mellett kiegészítő nyilatkozat útján történő – kiegészítését.
3. A törléshez való jog
Ön jogosult arra, hogy kérésére az adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül törölje az Önre vonatkozó személyes adatokat, az adatkezelő pedig köteles arra, hogy Önre vonatkozó személyes adatokat indokolatlan késedelem nélkül törölje meghatározott feltételek esetén.
4. Az elfeledtetéshez való jog
Ha az adatkezelő nyilvánosságra hozta a személyes adatot, és azt törölni köteles, az elérhető technológia és a megvalósítás költségeinek figyelembevételével megteszi az ésszerűen elvárható lépéseket – ideértve technikai intézkedéseket – annak érdekében, hogy tájékoztassa az adatokat kezelő adatkezelőket, hogy Ön kérelmezte a szóban forgó személyes adatokra mutató linkek vagy e személyes adatok másolatának, illetve másodpéldányának törlését.
5. Az adatkezelés korlátozásához való jog
Ön jogosult arra, hogy kérésére az adatkezelő korlátozza az adatkezelést, ha az alábbi feltételek valamelyike teljesül:
- Ön vitatja a személyes adatok pontosságát, ez esetben a korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amely lehetővé teszi, hogy az adatkezelő ellenőrizze a személyes adatok pontosságát;
- az adatkezelés jogellenes, és Ön ellenzi az adatok törlését, és ehelyett kéri azok felhasználásának korlátozását;
- az adatkezelőnek már nincs szüksége a személyes adatokra adatkezelés céljából, de Ön igényli azokat jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez;
- Ön tiltakozott az adatkezelés ellen; ez esetben a korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amíg megállapításra nem kerül, hogy az adatkezelő jogos indokai elsőbbséget élveznek-e Ön jogos indokaival szemben.
6. Az adathordozhatósághoz való jog
Ön jogosult arra, hogy az Önre vonatkozó, általa egy adatkezelő rendelkezésére bocsátott személyes adatokat tagolt, széles körben használt, géppel olvasható formátumban megkapja, továbbá jogosult arra, hogy ezeket az adatokat egy másik adatkezelőnek továbbítsa anélkül, hogy ezt akadályozná az az adatkezelő, amelynek a személyes adatokat a rendelkezésére bocsátotta (…)
7. A tiltakozáshoz való jog
A jogos érdeken, illetve a közhatalmi jogosítványon, mint jogalapokon alapuló adatkezelések esetében Ön jogosult arra, hogy a saját helyzetével kapcsolatos okokból bármikor tiltakozzon személyes adatainak a (…) kezelése ellen, ideértve az említett rendelkezéseken alapuló profilalkotást is.
8. Tiltakozás közvetlen üzletszerzés estén
Ha a személyes adatok kezelése közvetlen üzletszerzés érdekében történik, Ön jogosult arra, hogy bármikor tiltakozzon az Önre vonatkozó személyes adatok e célból történő kezelése ellen, ideértve a profilalkotást is, amennyiben az a közvetlen üzletszerzéshez kapcsolódik. Ha Ön tiltakozik a személyes adatok közvetlen üzletszerzés érdekében történő kezelése ellen, akkor a személyes adatok a továbbiakban e célból nem kezelhetők.
9. Automatizált döntéshozatal egyedi ügyekben, beleértve a profilalkotást
Ön jogosult arra, hogy ne terjedjen ki Önre az olyan, kizárólag automatizált adatkezelésen – ideértve a profilalkotást is – alapuló döntés hatálya, amely Önre nézve joghatással járna vagy Önt hasonlóképpen jelentős mértékben érintené.
Az előző bekezdés nem alkalmazandó abban az esetben, ha a döntés:
- Ön és az adatkezelő közötti szerződés megkötése vagy teljesítése érdekében szükséges;
- meghozatalát az adatkezelőre alkalmazandó olyan uniós vagy tagállami jog teszi lehetővé, amely Ön jogainak és szabadságainak, valamint jogos érdekeinek védelmét szolgáló megfelelő intézkedéseket is megállapít; vagy
- Ön kifejezett hozzájárulásán alapul.
Az adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül, de mindenféleképpen a kérelem beérkezésétől számított 1 hónapon belül tájékoztatja Önt a fenti kérelmek nyomán hozott intézkedésekről.
Szükség esetén ez 2 hónappal meghosszabbítható. A határidő meghosszabbításáról az adatkezelő a késedelem okainak megjelölésével a kérelem kézhezvételétől számított 1 hónapon belül tájékoztatja Önt.
Ha az adatkezelő nem tesz intézkedéseket Ön kérelme nyomán, késedelem nélkül, de legkésőbb a kérelem beérkezésétől számított egy hónapon belül tájékoztatja Önt az intézkedés elmaradásának okairól, valamint arról, hogy Ön panaszt nyújthat be valamely felügyeleti hatóságnál, és élhet bírósági jogorvoslati jogával.
Az adatkezelő és az adatfeldolgozó a tudomány és technológia állása és a megvalósítás költségei, továbbá az adatkezelés jellege, hatóköre, körülményei és céljai, valamint a természetes személyek jogaira és szabadságaira jelentett, változó valószínűségű és súlyosságú kockázat figyelembevételével megfelelő technikai és szervezési intézkedéseket hajt végre annak érdekében, hogy a kockázat mértékének megfelelő szintű adatbiztonságot garantálja, ideértve, többek között, adott esetben:
- a személyes adatok álnevesítését és titkosítását;
- a személyes adatok kezelésére használt rendszerek és szolgáltatások folyamatos bizalmas jellegének biztosítását, integritását, rendelkezésre állását és ellenálló képességét;
- fizikai vagy műszaki incidens esetén az arra való képességet, hogy a személyes adatokhoz való hozzáférést és az adatok rendelkezésre állását kellő időben vissza lehet állítani;
- az adatkezelés biztonságának garantálására hozott technikai és szervezési intézkedések hatékonyságának rendszeres tesztelésére, felmérésére és értékelésére szolgáló eljárást.
- A kezelt adatokat úgy kell tárolni, hogy azokhoz illetéktelenek ne férhessenek hozzá. Papír alapú adathordozók esetében a fizikai tárolás, irattárazás rendjének kialakításával, elektronikus formában kezelt adatok esetén központi jogosultságkezelő rendszer alkalmazásával.
- Az adatok informatikai módszerrel történő tárolási módját úgy kell megválasztani, hogy azok törlése – az esetleg eltérő törlési határidőre is tekintettel – az adattörlési határidő lejártakor, illetve ha az egyéb okból szükséges, elvégezhető legyen. A törlésnek visszaállíthatatlannak kell lennie.
- A papír alapú adathordozókat iratmegsemmisítő segítségével, vagy külső, iratmegsemmisítésre szakosodott szervezet igénybevételével kell a személyes adatoktól megfosztani. Elektronikus adathordozók esetében az elektronikus adathordozók selejtezésére vonatkozó szabályok szerint kell gondoskodni a fizikai megsemmisítésről, illetve szükség szerint előzetesen az adatoknak a biztonságos és visszaállíthatatlan törléséről.
- Az adatkezelő az alábbi konkrét adatbiztonsági intézkedéseket teszi:
A papír alapon kezelt személyes adatok biztonsága érdekében a Szolgáltató az alábbi intézkedéseket alkalmazza (fizikai védelem):
- A dokumentumokat biztonságos, jól zárható száraz helyiségben helyezni el.
- Amennyiben a papíralapon kezelt személyes adatok digitalizálására kerül sor, akkor a digitálisan tárolt dokumentumokra irányadó szabályokat kell alkalmazni
- A Szolgáltató adatkezelést végző munkatársa a munkavégzése során csak úgy hagyhatja el azt a helyiséget, ahol adatkezelés folyik, hogy a rá bízott adathordozókat elzárja, vagy az adott helyiséget bezárja.
- A személyes adatokat csak az arra jogosult személyek ismerhetik meg, azokhoz harmadik személyek nem férhetnek hozzá.
- A Szolgáltató épülete és helyiségei tűzvédelmi és vagyonvédelmi berendezéssel vannak ellátva.
Informatikai védelem
- Az adatkezelés során használt számítógépek és mobil eszközök (egyéb adathordozók) a Szolgáltató birtokát képezik.
- A Szolgáltató által hasznát személyes adatokat tartalmazó számítógépes rendszer vírusvédelemmel van ellátva.
- A digitálisan tárolt adatok biztonsága érdekében a Szolgáltató adatmentéseket és archiválásokat alkalmaz.
- A központi szerver géphez csak megfelelő jogosultsággal és csakis az arra kijelölt személyek férhetnek hozzá.
- A számítógépeken található adatokhoz felhasználónévvel és jelszóval lehet csak hozzáférni.
Ha az adatvédelmi incidens valószínűsíthetően magas kockázattal jár a természetes személyek jogaira és szabadságaira nézve, az adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül tájékoztatja az érintettet.
Az érintett részére adott tájékoztatásban világosan és közérthetően ismertetni kell az adatvédelmi incidens jellegét, és közölni kell az adatvédelmi tisztviselő vagy a további tájékoztatást nyújtó egyéb kapcsolattartó nevét és elérhetőségeit; ismertetni kell az adatvédelmi incidensből eredő, valószínűsíthető következményeket; ismertetni kell az adatkezelő által az adatvédelmi incidens orvoslására tett vagy tervezett intézkedéseket, beleértve adott esetben az adatvédelmi incidensből eredő esetleges hátrányos következmények enyhítését célzó intézkedéseket.
Az érintettet nem kell tájékoztatni, ha a következő feltételek bármelyike teljesül:
- az adatkezelő megfelelő technikai és szervezési védelmi intézkedéseket hajtott végre, és ezeket az intézkedéseket az adatvédelmi incidens által érintett adatok tekintetében alkalmazták, különösen azokat az intézkedéseket – mint például a titkosítás alkalmazása –, amelyek a személyes adatokhoz való hozzáférésre fel nem jogosított személyek számára értelmezhetetlenné teszik az adatokat;
- az adatkezelő az adatvédelmi incidenst követően olyan további intézkedéseket tett, amelyek biztosítják, hogy az érintett jogaira és szabadságaira jelentett, magas kockázat a továbbiakban valószínűsíthetően nem valósul meg;
- a tájékoztatás aránytalan erőfeszítést tenne szükségessé. Ilyen esetekben az érintetteket nyilvánosan közzétett információk útján kell tájékoztatni, vagy olyan hasonló intézkedést kell hozni, amely biztosítja az érintettek hasonlóan hatékony tájékoztatását.
Ha az adatkezelő még nem értesítette az érintettet az adatvédelmi incidensről, a felügyeleti hatóság, miután mérlegelte, hogy az adatvédelmi incidens valószínűsíthetően magas kockázattal jár-e, elrendelheti az érintett tájékoztatását.
Az adatvédelmi incidenst az adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül, és ha lehetséges, legkésőbb 72 órával azután, hogy az adatvédelmi incidens a tudomására jutott, bejelenti az 55. cikk alapján illetékes felügyeleti hatóságnak, kivéve, ha az adatvédelmi incidens valószínűsíthetően nem jár kockázattal a természetes személyek jogaira és szabadságaira nézve. Ha a bejelentés nem történik meg 72 órán belül, mellékelni kell hozzá a késedelem igazolására szolgáló indokokat is.
Ha a kötelező adatkezelés időtartamát, vagy szükségessége időszakos felülvizsgálatát törvény, helyi önkormányzat rendelete, vagy az Európai Unió kötelező jogi aktusa nem határozza meg, az adatkezelő az adatkezelés megkezdésétől legalább háromévente felülvizsgálja, hogy az általa, illetve a megbízásából vagy rendelkezése alapján eljáró adatfeldolgozó által kezelt személyes adat kezelése az adatkezelés céljának megvalósulásához szükséges-e.
Ezen felülvizsgálat körülményeit és eredményét az adatkezelő dokumentálja, e dokumentációt a felülvizsgálat elvégzését követő tíz évig megőrzi és azt a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (a továbbiakban: Hatóság) kérésére a Hatóság rendelkezésére bocsátja.
Az adatkezelő esetleges jogsértése ellen panasszal a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál lehet élni:
Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság
1055 Budapest, Falk Miksa utca 9-11.
Levelezési cím: 1363 Budapest, Pf. 9.
Telefon: +36 -1-391-1400
Fax: +36-1-391-1410
E-mail: ugyfelszolgalat@naih.hu
A tájékoztató elkészítése során figyelemmel voltunk az alábbi jogszabályokra:
- A természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről (általános adatvédelmi rendelet) AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2016/679 RENDELETE (GDPR)(2016. április 27.);
- 2011. évi CXII. törvény – az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról (a továbbiakban: Infotv.);
- 2001. évi CVIII. törvény – az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről (főképp a 13/A. §a);
- 2008. évi XLVII. törvény – a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról;
- 2008. évi XLVIII. törvény – a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól (különösen a 6.§a);
- 2005. évi XC. törvény az elektronikus információszabadságról;
- 2003. évi C. törvény az elektronikus hírközlésről (kifejezetten a 155.§a);
- 16/2011. sz. vélemény a viselkedésalapú online reklám bevált gyakorlatára vonatkozó EASA/IABajánlásról;
- A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság ajánlása az előzetes tájékoztatás adatvédelmi követelményeiről.
2024. február 28.
Házhozszállítás országosan, bármilyen Ön által megadott címre
Webshopunkban megrendelt csomagját házhozszállítjuk az Ön által megadott címre, vagy a kért csomagpontokra.
Az alábbiakban áttekintheti a webáruházunkban elérhető szállítási díjakat és azok költségeit.
A szállítási költség kiszámítása a termékek tömege alapján történik.
HÁZHOZSZÁLLÍTÁS
Minimum rendelési érték: 2 000 Ft
Átvétel helye: A rendeléskor megadott cím
MPL házhozszállítás 2-3 munkanapon belül
Összeghatár |
|
24 999 Ft-ig |
1590 Ft |
25 000 Ft fölött |
INGYENES |
GLS házhozszállítás 1-2 munkanapon belül
Súlyhatár |
|
0-4 kg |
2390 Ft |
4 kg fölött |
2990 Ft |
Házhozszállítás esetén elérhető fizetési módok és azok felára:
Utánvét* |
390 Ft |
Banki előre utalás** |
INGYENES |
BARION*** |
INGYENES |
CSOMAGPONTOKRA TÖRTÉNŐ SZÁLLÍTÁS ESETÉN
Minimum rendelési érték: 2 000 Ft
Átvétel helye: A rendeléskor megadott csomagpont
MPL PostaPont (csomagautomaták) 2-3 munkanapon belül
Súlyhatár |
|
0-8 kg |
990 Ft |
MPL Postán maradó 2-3 munkanapon belül
Összeghatár |
|
24 999 Ft-ig |
1490 Ft |
25 000 Ft fölött |
INGYENES |
MPL PostaPont - (MOL, COOP, Media Markt) 2-3 munkanapon belül
Összeghatár |
|
24 999 Ft-ig |
1490 Ft |
25 000 Ft fölött |
INGYENES |
GLS – CsomagPont 1-2 munkanapon belül
Súlyhatár |
|
0-18 kg |
1390 Ft |
18-28 kg |
1990 Ft |
GLS – Csomagautomata 1-2 munkanapon belül
Súlyhatár |
|
0-18 kg |
1390 Ft |
18-28 kg |
1990 Ft |
Csomagpontra történő rendelés esetén elérhető fizetési módok
Utánvét* |
390 Ft |
Banki előre utalás** |
INGYENES |
BARION*** |
INGYENES |
Kérjük, minden esetben figyelje a regisztrációkor megadott e-mail címét, mert rendszerünk azon keresztül tájékoztatja Önt a pontos szállítási dátumokról.
*Utánvét esetén a futárnál bankkártyával és készpénzel is fizethet. GLS CsomagPontokon és MPL PostaPontokon készpénzzel és bankkártyával is lehetséges. GLS Csomagautomatánál és MPL Csomagautomatáknál: KIZÁRÓLAG BANKKÁRTYÁVAL lehetséges.
**Az utaláshoz szükséges információkat külön e-mailben küldött díjbekérőn találja. Kérjük ellenőrizze spam/promóciók mappáját is. Amennyiben a díjbekérő nem érkezik meg, az utaláshoz szükséges információk a következők:Kedvezményezett neve: LORD Hungary Kft.
Bankszámlaszám: 10702019-12369757-51200002
Közleményben kérjük tüntesse fel a megrendelés számát.
***Azonnali Bankkártyás fizetés a Barion rendszerén keresztül
Személyes átvétel
A személyes átvétel raktárunkban ingyenes.
- 5 munkanapon belül
- hétfő-péntek 8:00-15:00 között
- 1097 Budapest, Gubacsi út 30/b
+ 0 Ft készpénzes, vagy bankkártyás fizetés esetén
+ 0 Ft banki előre utalás esetén
+ 0 Ft azonnali bankkártyás fizetés esetén
*Szolgáltató felhívja a Felhasználók figyelmét, hogy amennyiben a Felhasználó nem veszi át a szerződésszerűen teljesített megrendelt termékeket (fizetési módtól függetlenül) szerződésszegést követ el, pontosan a Ptk. 6:156. § (1) bekezdése szerint késedelembe esik. Valamint A Ptk. alapján (6:142. §) aki a szerződés megszegésével a másik félnek kárt okoz, köteles azt megtéríteni. Mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a szerződésszegést ellenőrzési körén kívül eső, a szerződéskötés időpontjában előre nem látható körülmény okozta, és nem volt elvárható, hogy a körülményt elkerülje vagy a kárt elhárítsa. Kártérítés címén meg kell téríteni a szolgáltatás tárgyában keletkezett kárt. Szándékos szerződésszegés esetén a Szolgáltató teljes kárát meg kell téríteni.
Ez azt jelenti, hogy Szolgáltató a megbízás nélküli ügyvitel szabályai alapján – amennyiben nem jelzi a Fogyasztó az elállási szándékát (és nem tesz nyilatkozatot, hogy át kívánja-e venni a megrendelt terméke(ke)t) – a termék(ek)hez kapcsolódó tárolás szokásos költségét és a szállítási költséget (oda-vissza) is érvényesíti a Felhasználókkal szemben.
Szolgáltató felhívja a Felhasználók figyelmét, hogy az így keletezett követelések érvényesítése érdekében Szolgáltató megbízhat külső követeléskezelési szolgáltatást biztosító partnert. Ez a partner mind nem-jogi (például: fizetési felszólítás, ügyvédi levél), mind jogi (például: fizetési meghagyás, végrehajtás) eszközöket használhat annak érdekében, hogy a Szolgáltató érvényesítse a követelését.
Ezen felül a Szolgáltató felhívja a Felhasználók figyelmét, hogy az így keletkezett jogi igényeink érvényesítése érdekében igénybe veszi ügyvédei segítségét, így a szerződésszegésből keletkező egyéb (jogi) költségek (akár a fizetési meghagyásos eljárás díjai) megfizetése is a Felhasználót terheli.